kendo

Tavaly már írtam egy cikket a Tisza Kupáról itt a blogon, illetve a verseny baráti hangulatáról, így azt hiszem, ezt nem kell külön bemutatnom (emlékeztetőül: tavaly a Főnix „A” csapatunk Gasparin Szabolcs, Korbély László, Lukács Marcell összeállításban második helyet ért el, Horváth Orsolya Fighting Spirit díjat kapott). Vegyes csapatok, vicces csapatnevek, sőt, idén már elterjedtté vált az a szokás is, hogy a csapatok külön zekkent (az a vászon zsák, amir a csapatok nevét hímzik fel)) csináltatnak maguknak az eseményre, rajta egyszeri csapatnevüket (és álnevüket) feltüntetve.

A verseny felépítése hangulatához hasonlóan egyedi. A Tisza Kupa ugyanis két poolkört mennek a csapatok, ami azt jelenti, hogy az első poolból kikerült két legjobb csapatot ismét beosztják négyfős poolokba az első kör után megmaradt csapatokkal, és csak onnan kijutva kezdődik az egyenes kiesés. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a két, döntőbe kerülő csapat összesen kilenc meccset kell hogy vívjon a versenyen.

A tavalyi eredményt „feljavítva” a Főnix „A” csapattal (Gasparin Szabolcs, Szegőfi Ákos, Lukács Marcell) első helyezést értünk el. Az elődöntőt a Serbia 1.-el, a döntőt az idei verseny nagy meglepetést okozó cspatával, a montenegrói Buducnost Kendo Klub tapasztaltabb, egykori válogatott versenyzőivel vívtuk. Mind az elődöntő, mind a döntő kemény vívásokat tartogatott. A döntőbe jutásért Gasparin Szabolcsnak vissza is kellett mennie egy ippon-shobu mérkőzésre (az első érvényes vágásig tart a mérkőzés) a szerb csapatkapitánnyal. A másik négy csapatunk szintén erős vívásokat mutatott, bár a válogatott tagokat felvonultató mezőnyben egyáltalán nem volt könnyű dolguk.

A recept tehát idén sem változott és úgy tűnik, hogy kiválóan működik, mert a katasztrófahelyzet, havazás, hóviharral-fenyegetés és egyéb, akadályozó körülmények ellenére, mintegy huszonhárom csapat képviseltette magát a szegedi kendo versenyen. A nagy visszajárók most is jelen voltak, a szerb válogatott csapat például hagyományosan a verseny látogatói között van már több éve, de persze jöttek a miskolciak és a budapesti klubok is.

A Budapest Főnix Kendo Klub számára ez már a harmadik év zsinórban, amikor a felnövekvő új generáció lelkes tagjaiból több csapatot kiállítva tudunk elindulni a versenyen. A nagy létszámú, több éven keresztül tartó konstans jelenlét nagyon szépen mutatja a klubban folyó munka eredményességét.

A klub tehát négy, egyenként háromfős csapatot tudott idén kiállítani a versenyre, a „C” csapatba került még a Kihin Kendo Klub versenyzője, Lombeczki Viktor, illetve volt még egy ötödik, vegyes csapatunk is Aranyossy Árpád, Kovács Péter, és a Bushido Kendo Klubos Szabó Emese részvételével (az összehasonlításokra éhezők kedvéért: tavaly összesen kilencen léptek pályára tőlünk, ez idén tizenhárom versenyzőre növekedett).

Mindezen adatok és a kiállított versenyzők számnövekedésének száraz leírásai azonban mit sem érnének, ha nem raknánk embereket és gondolatokat mögéjük. El tudom képzelni, hogy a szerb válogatott számára, akiknek fiatal, egyre bővülő csapatuk van, ez a verseny az EB-re való felkészülési periódus egyik fontos állomása, ahol a sok vívás alatt nem csak a fizikumot, vagy a technikát lehet éles helyzetben megfigyelni, hanem a kialakuló csapat összhangját is.

A montenegróiak valószínűleg újítani szerettek volna valamit versenyrejárási szokásaikon, ezért úgy döntöttek, kipróbálnak valami újat. A fiatalabb Főnixes versenyzők számára ez egy jó lehetőség arra, ha nem is túl messze, de mégis kimozduljanak otthonról, egy kis tapasztalatgyűjtés erejéig.

Számomra is az EB-re készülés miatt volt fontos, néhány hibát szeretnék még kijavítani áprilisig, erre ez a verseny kiváló lehetőséget nyújtott. Jó alkalom mindenkinek, hogy más város, vagy akár más országbeli barátaival együtt vívjon, vagy esetleg csapatot alakítson ki. Jó alkalom arra is, hogy összegyűljenek a magyar kendósok Szegeden, és kicsit kötetlenebbül (de azért komolyan) versenyezzenek, aztán (már nem annyira komolyan) mulassanak együtt.

Ezek azonban ugyancsak technikai, racionális megfontolások. A valóság azonban ennél egy picit több, és pont ez a pici az, ami minden évben megadja a lökést, hogy korán reggel, egy kis kendós-tetris keretein belül benyomorgassuk a cuccot a kocsiba és felvágtassunk az M5-ösre – ha van hóvihar, ha nincs. Ugyanis az a helyzet, hogy szeretünk Szegedre menni a Tisza Kupára. Szeretünk ott versenyezni és szeretjük magát a versenyt is. Mind mi, mind a miskolciak, mind a külföldi kendósok.

Valamiért jó dolog Tisza Kupával indítani az évet, és  jövőre is, most már hagyományainkhoz híven visszatérünk, persze az új tagokkal, akik egy jövőbeli hatodik vagy hetedik főnixes csapatot tudnak majd gazdagítani.  

Szegőfi Ákos

A 2014-es Tisza Kupán részt vevő csapataink:

Főnix „A”: Gasparin Szabolcs, Szegőfi Ákos, Lukács Marcell (1. hely)

Főnix „B”: Tallós Zsófia, Laukó Zsófia, Kapus Benjamin

Főnix „C”: Várvizi Attila, Fodor Ágnes, Lombeczki Viktor (Kihin Kendo Klub, Eger)

Főnix „D”: Csendes Sándor, Végh Tamás, Bán Tamás

Hosszúlépés: Aranyossy Árpád, Kovács Péter, Szabó Emese (Bushido Kendo Klub)

Ha létezik, katasztrófaturista, márpedig létezik, akkor én azt hiszem, megalkothatom a kendoturista fogalmat. A kendoturista jellemzője, hogy a világ különböző kendoversenyein bukkan fel, a versenyeken el nem indul – ez nagyon fontos kitétel! -, mégis szinte az összes backstage információt ismeri és csumizik minden kendóssal. 

Kendoturistaként legutóbb Belgrádban jártam, a 10. Nemzetközi Belgrád Kendo Kupán. Tavaly Szegőfi Ákos itt 3. helyezést ért el, és a versenyről írt tapasztalatai alapvetően idén is megállták a helyüket, a színvonal nem romlott, sőt sokkal erősebb mezőny jött össze. Idén Ákos ugyan nem indult, azonban a Budapest Főnixből így is 14-en utaztunk, amely már önmagában is szép teljesítmény.

A szerb fővárosba 12 országból érkeztek versenyzők, Dusan Nikolić, a Makoto Kendo Klub vezetője, illetve a verseny főszervezője elmondta, több mint 200 nevezést regisztráltak.

Ami, nekem, kendoturistának azonnal feltűnt, hogy nagyon sok jodanos (aki a shinait alapállásban nem hagyományosan, hanem a feje fölé emelve tartja) kendossal lehetett találkozni. A „Beograd A” csapatban például kettő is összejött.

Egy jodanossal vívni mindig sokkal nehezebb, hiszen Európában különösen kevés van belőlük, így edzéseken alig vagy sohasem készülnek a kendosok erre a stílusra. Azonban, ha valaki alaposabban szeretne ismerkedni a jodannal, Szerbiában nem lesz nehéz olyan klubot találni, ahol gyakorolhat.

Jöttünk, láttunk, tanultunk

Természtesen nincs olyan kendós, aki ne úgy menne fel, hogy győzni szeretne. Mi alapvetően fiatal csapattal érkeztünk. A női egyéniben a legjobb nyolc közé jutott Fodor Ágnes, de a Fighting Spirit díjat Tallós Zsófia kapta, aki egyben a magyar válogatott tagja is. Zsófi a saját ágán összekerült Ana Momćilović-csal, a szerb válogatott tagjával, és 2-1-re nagyon szép küzdelemben búcsúzott a versenytől. Nem mellékes, hogy Ana nyerte a női egyéni versenyt.

A férfiak mezőnyében legtovább Tóth Balázsnak, a Szegedi Kendo Egyesület versenyzőjének szurkoltunk, aki végül ezüstérmes lett.

A másnapi csapatverseny több meglepetést tartogatott. Laukó Zsófi sajnos megbetegedett, helyére Aranyossy Árpád állt be, így én maradtam egydül kendoturista. 

A Főnix A csapata (Korbély László, Lukács Marcell, Kuffler Márton, Banai Dániel, Gamauf Gergő) hatalamas küzdelemmel kijutott a pool-ból. A kijutást jelentő győztes vívást Banai Dániel hozta, aki két gyönyörű mennel lépett túl ellenfelén. Az egyenes ágon a fiúk azonnal a Beograd A csapattal találkoztak. Ebben a csapatban szerepelt a tegnapi nap férfi és női egyéni győztese, illetve a szerb reménység, Bobic.

A "Főnix A" a papírformának megfelelően ugyan nem jutott tovább, de olyan küzdelmet mutattak, amely mind a szerbeket, mind pedig minket, főnixeseket is meglepett. A verseny legfiatalabbja, Gamauf Gergő, olyan vívást és harci kedvet mutatott, amelyet tőle még sohasem láttunk. De nem mi lepődtünk meg igazán, hanem Bobic, akinek két olyan kotét vágott Gergő, hogy arra mindenki felszisszent.

A csapatversenyt végül az olasz csapat nyerte meg, amelyben Fabrizio Mandia mellett Christian Filippi vívott, illetve a fiatalabb generációból Ricaldone, Butti és Garcia.

Retro város

Természtesen a kendoturistáskodás fontos eleme a városnézés, de csak mértékkel! Az igazi kendoturista ugyanis nem közlekedik nappal, vagy ha mégis, csak a szállás és a verseny helyszíne között. Ha mindent jól csinált, akkor a teljes verseny után úgy érzi magát, mint egy vámpír, aki folyamatosan óvja magát a napfénytől. Hát ezt az érzést abszolváltuk.

Mindettől függetlenül azért sikerült Belgrádról benyomásokat szereznünk. Ha valaki tényleg kíváncsi arra, hogyan nézett ki Magyarország kb. 1985-ben, akkor ezt a várost semmiképpen se hagyja ki. Az erős kontraszt az emberek és az épületek között feszül. A jól és divatosan öltözött belgrádiak olybá tűnnek, mintha belehelyezték volna őket egy rosszul berendezett háttérbe. Modern buszok és villamosok keverednek olyan régi járművekkel, amelyekről elsőre nem is lehet megmondani, hol van az elejük. És ami még nagyon szembetűnő, hogy cipőboltokból és gyógyszertárakból nagyon erős a felhozatal. Egy utcában legalább kettő van mindegyikből, ki tudja, miért?

Jegy nem kell

Mi a Makoto dojojában szálltunk meg. Ez jelentette az egyetlen nehézséget, mert a verseny helyszíne és a szállás nagyon messze esnek egymástól - busszal 20 percet kellett utazni. Mi naivan többször megpróbáltunk jegyet venni, de az első nap azt mondta a kísérőnk, tök fölösleges, nem kell, senki sem ellenőrzi. Azért mi csak nem nyugodtunk, és szépen bevásároltunk jegyekből. A buszokon azonban – a roncsokon is - digitális jegyellenőrző rendszer működik, amihez mi tök hülyék voltunk. Éppen ezért megkértünk valakit, segítsen már. Először nagyon kedvesen mosolyogtak ránk, majd azt mondták, nem segítenek, mert tényleg tök fölösleges, ellenőr nincs, kár elpazarolni a jegyeket.

Mindent egybevetve Belgrádból hoztunk egy figthing spirit díjat, nagyon jó versenyemléket és 11 db felhasználatlan buszjegyet. Ha utóbbi kell valakinek, szóljon nyugodtan.

További képeket a facebook oldalunkon, illetve itt az egyénit, itt pedig a csapatot találjátok.

Nem titkoljuk, elég büszkék vagyunk erre a megjelenésre. A világ egyetlen nyomtatott kendo magazinja a Kendo World. Jövőre mindenkit várunk a 21. Budapest Sakura Kupán!

Ez az előzetes:

The Budapest Sakura Cup in Hungary
By Balázs Czifrik

Balázs Czifrik reports on this important tournament that was held on March 30, 2013. The purpose of the Budapest Sakura Cup is two-fold: first, it provides one of the most important tournaments for developing young talent; and second, it creates a chance for kendoka below shōdan to compete without limitations. This was the twentieth time the cup was held at the Budapest Főnix Kendo Club.

A teljes cikket itt találjátok.

Gustavo Lyou Ito (kendo 4. dan) Brazíliában, Sao Paolóban kendózik. Mestere Tomomi Harashima (5. dan) sensei, a Paulista Kendo Szövetség technikai igazgatója és két tanítvány tavaly járt klubunkban. Ito sensei 20 napos európai körútjának első állomása Budapest volt és azon belül a Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub.  Dojonkban Ito sensei edzést tartott a kezdő csoportnak és részt vett a haladók edzésen. A két edzés közben kérdeztük.

Ugyan már másodszor jár nálunk Sao Paolo-i kendoka, azért mégis meg kell kérdeznünk, te mennyire vagy brazil japán vagy esetleg japán brazil?

Mi Braziliában 3-4. generációs japánok vagyunk, azonban a japán kultúra a közösségünkben elhalóban van. Már kevesen beszélünk jól és magas szinten japánul, viszont a nyelv nagyon fontos megtartója egy kultúrának, ennek hiányában a japán hagyományokhoz legszorosabban a kendo gyakorlása köt minket. A japán kultúrának ugyanis nagyon fontos része a harcművészet, a kendo pedig a harcművészet esszenciája. Azonban a brazilíai japánok sajnos már alig kendoznak, vagy ha el is kezdik, hamar abbahagyják.

Kicsit ugrojunk vissza az időben. A 2012-es novarrai kendo vb-n a magyar férfi válogatott egy ipponnal győzte le a brazilokat, és szerezte meg a világbajnoki harmadik helyet. Mit gondolsz erről a mérkőzésről?

A vívásokat sajnos nem láttam, így pontosan nem tudom, mi történhetett.  Az azonban biztos, hogy az előző évben a magyar férfi válogatott megynyerte a csapat Európa-bajnokságot, tehát egy rendkívül felkészült csapatról beszélünk. Úgy vélem, hogy az európaiak és különösen a magyarok fegyelmezettebbek, mint a brazilok, mind a felkészülési időszak, mind a mérkőzések során. Az egy ipponos győzelem talán ezen a fegyelmezettségen múlott.

A Főnixben most a kezdők edzését vezetted. Mik a benyomásaid?

Az edzés energikus volt, és remélem, hogy ezt folyamatosan tartani tudjátok a későbbiekben is. Ennek a kulcsa szerintem a sensei. Ha a sensei nagyon jó, akkor a csapat is nagyon jó. Én úgy tapasztaltam, a kendos csapat olyan, mint egy család. A jó kendós edzések nem hasonlítanak egy nyugati edzőteremi hangulathoz, hogy lejövünk, megcsináljuk az edzéstervet, aztán megyünk haza. A kendo csapat nem egy csoport kötelezően végrehajtandó edzéstervvel, hanem egy közösség, amelyben mindenki kölcsönösen fejlődik a társak által.

A hangulaton és a tradíció ápolásán túl miért fontos számodra a kendo?

Hat éves koromtól kendózom. Az edzést, a gyakorlást ma már nem tudom abbahagyni, több, mint szerves része lett az életemnek. A kendo felemeli és megtartja a lelkemet és a testemet, és ezáltal sajátos minőséget ad az életemnek. Ehhez az érzéshez azonban nagyon lassan jutottam el,  és mindez kis lépésekben történt. Amikor már öt-hat éve gyakoroltam, úgy gondoltam, a kendo nagyon kemény training, és mindenképpen folytatni akartam. A hetedik évben ennek ellenére úgy éreztem, nincs értelme az egésznek, ebből elég, nem akarom a kendót, és abbahagyom. Azonban szerencsére mégsem álltam meg, pedig a 8-9  év sem hozott változást, sőt egyre rosszabnak éreztem a helyzetem. A tiezdik évben azonban váratlanul minden fáradozásom, küzdelmem  megtérülni látszott. Azóta mondhatom, hogy a kendó a részemmé vált, és minőséget ad az életemnek.

Czifrik Balázs

Bárány Tibor, a Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub elnöke, vezetőedzője a 2013-as Kendo Európa-bajnokság után sikeres vizsgát tett, európai mércével is fiatalon (41 évesen), 7. dan fokozatra. A magyar kendo történetében ezt a magas fokozatot magyarként elsőként ő érte el.

- Természtesen a 7. dan midenképpen magas kendo fokozatnak számít, de mennyit változtat az értékén, hogy te összefüggően sohasem jártál Japánban, azaz kendo tudásod javarészét nem a kendo őshazájában sajátítottad el?

- Valóban nem töltöttem éveket, de sokszor jártam Japánban. Amit a kendoban elértem, az japán háttér nélkül nehezen sikerült volna. Már kezdetben, azaz gyerekkoromban Tsushima Kanji tanár úrtól, aki akkor a magyarországi Japán Nagykövetségen dolgozott, mint első titkár, kaptam az első instrukciókat. Aztán Abe Tetsushi (7. dan) is csatlakozott a Főnix klubhoz, aki szintén nagyon sokat tanított. Ugyan a munka nagyobb része valóban Európában történt, de a biztos és karakteres japán alapok nagyon fontosak voltak.

- Mit gondolsz, probléma az, hogy Magyarországon viszonylag kevés magas fokozatú kendós van, ráadásul az ország 15 klubjában szétszórva? 

- Én ezt máshogy látom. Az igaz, hogy kevés klub működik Magyarországon, viszont ennek ellenére sok a magas (5., 6. dan) fokozatúak száma. A kendo tanulási folyamata kezdetekben erősen a tanár-diák viszonyra épül, de egy idő után egyre inkább az önálló, mondhatjuk magányos munkára kerül a hangsúly. Mindenkinek magának kell megtalálni azokat az eszközöket, amelyekkel a saját fejlődését tudja segíteni. Lehet, hogy az ember ellátogat más klubok edzéseire, utazik külföldre, vagy csak egyszerűen tanácsokat kér. Tény, hogy mindez sok áldozattal jár, de ha összevetem a 20 évvel ezelőtti állapotokkal, akkor azt mondhatom, ma Magyarországon rengeteg eszköz, lehetőség szolgálja a magas szintű kendó tanulását.

- Hogyan építetted fel a felkészülés időszakát?

- Eredetileg már tavaly szerettem volna vizsgázni, de az elmúlt év végül is túl sűrű volt, hogy az alapos felkészülést beépítsem. Idén elsősorban a koncetrációra figyeltem, és arra törekedtem, hogy minél egyszerűbben és minél hatékonyabban tudjak vívni. Természetesen fizikai edzésre is fordítottam időt, és mivel a családom gyarapodott, nem kis áldozatot kívánt ez mindenkitől. Az edzésekre korábban érkeztem, medicinlabdáztam, az edzések során pedig a tanításba is beleépítettem azt a koncentrációt, amivel figyelek magamra is. A vívások során pedig a teljesen hibátlan ipponokra törekedtem. Gasparin Szabolcs (5. dan kendo), a Főnix Kendo Klub edzője, is sokat segített a felkészülésben, akivel minden edzésen tudtam vívni és egyszer sem kímélt.

- Nyilván az ember kivárja vizsgákhoz előírt időt (ahány danos az ember, annyi évet kell várni a következő vizsgára –szerk.), de ettől függetlenül honnan tudja az ember, hogy már felkészült a következő fokozatra?

- Tavaly például többek között ez a felkészültség-érzés is hiányzott. Idén azonban minden edzésen részt tudtam venni, így fizikailag és fejben is tudtam készülni. Nyílván így magabiztosabban vágtam a vizsgának, de ott és akkor fogalmam sem volt, hogy sikeresen fogok-e vizsgázni.

- Volt olyan pillanat, hogy érezted, most megvan vagy, hogy éppen, a fenébe, veszélybe került a sikeres vizsga?

- A meglepő az volt, hogy azzal a francia fiúval kerültem párba az első vívás során, akivel még versenyző koromban „gyilkoltuk” egymást az Európa-bajnokságokon. Most pedig úgy tudtuk egymást húzni, maximálisan mindent beleadva és egymást nem kímélve, de mégis segítve, hogy a vizsgánk a lehető legjobban sikerüljön. Mindettől függetlenül jó párszor éreztem, hogy valami jól sikerült, de sokszor éreztem azt is, lehetett volna jobban csinálni sok dolgot.

- A verseny kendós múltad segített?

- Az mindenképpen rengeteget jelentett, hogy gyerekként kezdtem kendózni. Ennek köszönhetően olyan dolgokat tudtam „előhúzni” a vizsga alatt, amelyek ösztönössé váltak. A mögöttem lévő versenytapasztalat pedig abban segített, hogyan lehet teljes koncentrációval jó ippont vágni úgy, hogy az ellenfélt teljes nyomás alatt tartsuk, és gyakorlatilag tehetetlenné tegyük. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy valaki versenyeredmények nélkül nem vizsgázhat sikeresen 7. danra, sőt.

- Mennyiben tért el ez a vizsga a korábbi vizsgáktól, ha eltért egyáltalán?

- Egyrészről sok mindenben eltért, másrészről pedig semmiben. A kendonak az az egyik szépsége, hogy a 7. dan vizsgán pontosan ugyanazt kérik, mint a többi fokozatvizsgán. Két ellenféllel kell vívni, és ha ez sikerül, akkor a kendo katákat kell bemutatni. A vizsgabizottság tagjainak egymástól függetlenül kell dönteniük, a 7-ik dan fokozat esetében 6 fős vizsgabizottság döntött. Mindezek ellenére igaz az is, hogy a 6. danos vizsgától nagyon sokban eltért. Olyan érettséget, felkészültséget kellett mutatni, ami nehezen mérhető. Tulajdonképpen szubjektív dolgokról beszélünk, amit a magasabb fokozatú mesterek tudnak csak megállapítani, hogy érettebb kendót, tudatosabb kendót, technikailag magasabb szintű kendot mutat-e be az ember, mint az alacsonyabb fokozaton állók. A vizsgán ez a legnehezebb faladat, hogy valójában nem legyőzni kell az ellenfelet, hanem be kell mutatni azt a kendót, amely egyrészről magában rejti az eddig tanultakat, másrészről képes megjeleníteni a kendó lényegét: az élethosszig tartó utat, fejlődést.