kendo

Itt az ideje annak, hogy a kedves olvasó, akinek gyereke egész nap a gépen lóg, és nem hajlandó sportolni - ragadja nyakon az örököst és vigye le a Marcibányi téri dojo-ba.  Mutasson előtte neki esetleg egy-két Kuroszava-filmet, vagy meséljen a legendás japán fegyelemről. Kendózni menő, bárki utánafordul a Szél Kálmán téren karddal edzésre sétáló fiataloknak.  A sport jövője - mint a többi amatőr sportág sikerei is - az utánpótláson múlik. Itthon adott a tapasztalat, csak át kell venni.  Magyarok egy időben a világ élvonalába tartoztak kendóban, nincs akadálya annak, hogy egy mai gimnazista néhány év alatt jelentős nemzetközi versenyen szerepeljen. Többek között erről is beszélgettünk Bárány Tiborral (7.dan) egy néhány napja lezajlott világbajnokság apropóján.

​

- A közelmúltban tért haza a válogatott Koreából. Hogy értékelnéd a csapat szereplését?

Bárány Tibor (7.dan): Egy nagyon hosszú felkészülési időszak után utazott ki a csapat, minden okunk megvolt az optimizmusra: hasonló versenyeken, nemzetközi megmérettetésen már kétszer végzett magyar csapat a harmadik helyen. Komoly várakozásokkal, jó alappal ment ki a csapat, bízva abban, hogy ismét dobogóra kerüljünk. A sorsolás is szerencsés volt, Tajvannal és Portugáliával hozott össze bennünket. Ez a két csapat nagyjából velünk egyenrangú, Tajvan már ért el jó eredményt nemzetközi szinten, Portugália még nem. Úgy számoltunk, hogy mindkét csapatot, egyiket kicsit, a másikat kicsit jobban sikerül majd megvernünk. Sajnos, ez csak álom marad, Tajvannal döntetlenre végeztünk, és a portugálok ellen sem sikerült a tervünk, így a csoportmérkőzések elején kiesett a magyar válogatott. 

- Lehetett volna jobb, erősebb csapattal kiutazni?

- Nem, a magyar kendo jelenleg legjobb, legtechnikásabb vívói voltak a csapatban. 

- Akkor mi állhat a várt siker elmaradásának hátterében?

- Mindenkinek megvan erről a maga olvasata. Az enyém az, hogy nemzetközi szinten lezajlott egy generációváltás a kendóban, de ez Magyarországon elmaradt, hiányoznak a fiatal tehetségek. Itthon nagyobb hangsúlyt kellene az utánpótlás nevelésérere fordítani. A legjobb kendósainknak is hiányzik a megmérettetés, amit egy fiatalabb gárda tudna biztosítani. Ma összesen háromszáz ember kendózik Magyarországon, ez meglehetősen kevés. 

- Tavaly Budapest rendezte meg a kendo Európa-bajnokságot. Ennek ellenére kevesen vívnak.

Ha a kedves olvasónak van iskoláskorú gyereke,aki folyamatosan a gépen lóg, és nem hajlandó

- Nincsenek ilyen összefüggések, egy ilyen rangos esemény megrendezésétől még nem lesz erősebb egy sportág. A magyar kendo az összes amatőr sportág rákfenéjével küzd: egyszer fent van, egyszer lent. Sok múlik a szerencsén, és sok a belerakott pénzen, vagy annak hiányán.

- Van esélye a kilábalásnak?

- Persze hogy van. Vissza kell menni az alapokhoz. Hihetetlenül nagy az a tudásbázis, ami az elmúlt évtizedekben felhalmozódott a magyar kendóban, és mindez arra vár, hogy valakinek át lehessen adni. Ehhez kellenek, kellenének a fogékony fiatalok.  

- Te bíró voltál ezen a vébén Koreában, ezt is nevezhetjük a magyar kendo sikerének. Hogy kerültél ebbe a pozícióba?

Ez egy hosszú folyamat eredménye, sokszor bíráskodtam külföldön, eljártam bírói szemináriumokra, és ez egyik ilyen eseményen választottak ki. Kellett hozzá az egyéni kitartás, és hogy jelen legyen az ember a nemzetközi versenyeken. Ezen a vb-n én voltam a legfiatalabb bíró, és annak alapján kerültem a döntőben is ítélők közé. Ez - szerénytelenség nélkül - elég nagy dolog, büszkék lehetünk rá. 

Nagyon fontos kérdés, hogy a digitális technológiával és információkkal telített világunkban milyen irányú lesz az értékek változása, milyen jövőképe lehet az egyéneknek és a közösségeknek. Japán a legmodernebb trendeket és a legősibb hagyományt ötvözte sikeresen. Ennek esszenciáját mutatja be Budapesten előadásában Eiga Naoki, a kendo, a japán kardművészet mestere.

Ha meg szeretnénk érteni, hogy Japán miért sikeres mind gazdaságát tekintve, mind az értékközvetítésben, akkor érdemes a legősibb, ma is élő hagyományt megismerni a kendo, a japán kardművészet kultúráját, szemléletét, szellemiségét. A kendo egyszerre mutatja és tanítja meg, hogyan legyünk nagyszerű sportolók, a hétköznapok értékrendjében eligazodni képes, törekvő, a munkát és elszántságot egész életünk során értéknek tekintő emberek.

Április 22-én, a budapesti Tüskecsarnokban Eiga Naoki mester Magyarországon tart előadást, filmvetítést arról, mi az, amit a kendo megtanít, és ez hogyan alkalmazható a mindennapi életben.

Eiga Naoki mester kendo világbajnok és hazájában, illetve Ázsiában, USA-ban olyan elismerésnek és népszerűségnek örvend, mint Christiano Ronaldo a futballt szerető nemzetek körében. 1990-ben csatlakozott a Hokkaidói rendőrséghez, jelenleg a Hokkaidói Rendőrakadémia igazgatójaként szolgál.

Hogy miért éppen hazánkba látogat a kendo egyik élő legendája?

Mert Magyarország a világ egyik legerősebb kendós nemzete. A férfiak Európában a második, míg a nők a 4.helyen helyen állnak a ranglistán. A magyar férfi válogatott  egymást követően elnyerte a 3. helyet a világbajnokságon 2012-ben és 2015-ben.

Regisztráció az eseményre itt lehet. Katt!

Ez volt az első jelentős győzelmed?

Nem, az idei szezonban, novemberben sikerült megnyernem a kyu-kategóriás magyar bajnokságot, és tavaly volt Görögországban egy nemzetközi verseny, ahol győztem. Több második, harmadik helyezésem is volt már, amik azt jelezték, hogy sok munkával jöhetnek még sikerek. A Sakura kupán elért eredmény azért fontos nekem, mert nagy és erős volt a nemzetközi mezőny, a mostani volt talán az eddigi a legnehezebb győzelmem. Sok magyar kendóst ismerek, sokukkal vívtam már, de Zsámbékon egy magyar ellenfelem se volt. Horvát, lengyel, szlovén kendósokkal kerültem össze, akik jobbára fiatal, harcias, nagy tudással rendelkező, technikás ellenfelek voltak.

Melyik volt a legnehezebb menet?

Furcsa módon nem a döntőben, hanem a nyolcas körből a négy közé jutásért szenvedtem a legtöbbet. Egy lengyel versenyzővel kétszer is összekerültem, mire elértem a verseny végéig.

Van a kendóban nemzeti sajátosság?

A kendó nyelvezetét Japántól Magyarországig mindenki egyféleképpen tudja, azt használja mindenki. Elméletileg minden mozgás egyforma, de minden ország beleviszi ebbe egy kicsit a saját habitusát, és miképp a magyaroknak is megvannak a sajátosságai, úgy a horvátoknak, lengyeleknek, szerbeknek is. Mi magyarok több technikai elemet alkalmazunk, jobban koncentrálunk a stratégiára, megkockáztatom, bántás, vagy sértő szándék nélkül, pillanatnyilag okosabbak vagyunk. Ők viszont sokkal magasak, erősebbek, más a testfelépítésük, és ott lobog bennük a harci szellem: a végsőkig képesek küzdeni. Speciális stratégiát kell alkalmazni ellenük, nem szabad hagyni, hogy megtörjenek minket.

Miben különbözött a Zsámbékon megrendezett Sakura Kupa a korábbiaktól?

A kendó nem egy populáris sportág, ezért kellemes meglepetés volt az, hogy a zsámbékiak eljöttek megnézni bennünket, ettől már elszoktunk. Amikor kiderült, hogy én vagyok az egyik döntős, és sétáltam a középső pást felé, akkor a kezüket nyújtották a nézők, pacsiztunk, ami a kendó versenyeken, pont a sport visszafogottsága miatt nem jellemző gesztus. A helyiek nyilván nem értették a vívást, nincsenek tisztában a szabályokkal, de mégis szurkoltak, erőt kívántak. A terem ajtóit nyitva lehetett hagyni, friss levegőben vívhattunk. Zsámbék nagyon barátságos környezet, és miután a Sakura Kupa volt a településen az első ilyen verseny, érezhető a törődés, örültek, hogy ott vagyunk. A stáb, Bárány Tiborék a szokásosan profi módon szervezték meg a versenyt, a Sakura Kupa történetében rekordot döntött az idei, a legtöbb országból, összesen harminchárom klub versenyzői jöttek el Zsámbékra.

Milyennek érezted a verseny előtt az esélyeidet?

Nem szoktam latolgatni, mert az túl nagy nyomást jelentene számomra. A versenyek előtt Időről időre felmérem magam, és miután tavaly Görögországban jól szerepeltem, abban bíztam, hogy a négy közé jutok. Számomra mindig a következő vívás a fontos. Hogy egy vívás, vagy száz, az már tökmindegy. Tudtam, hogy nem lesz könnyű fiatal és elszánt kendósokkal küzdeni. Azért is jó, ha egy versenyen sokan indulnak egy klubból, mert akkor nyolc-tíz ember a te országodból neked drukkol, és ha kell, tanácsot ad. A lényeg persze az, hogy megőrizd a koncentrációdat, és kihozd magadból a tudásod legjavát.

Itt a Sakura Kupán olyanok versenyeztek, akik fél napot utaztak például Lengyelországból, hogy a döntő után újra autóba üljenek, és vezessenek több ezer kilométert, mert hétfőn már dolgozni kell.

Ha valaki sikereket akar elérni a kendóban, akkor el kell járnia a nemzetközi versenyekre. hogy megmutassa magát, hogy megismerjék a bírók, fel kell építenie a karrierjét. Érdemes megismerni más országok bírói szokásait. Ugyan egyformának kell lennie az ítélkezésnek, és minden találatot ugyanúgy kell megadni, de ezek mégis országonként, csak úgy mint a vívók habitusa, változhatnak. Ha egy nemzetközi versenyen megismersz egy bírót, látod a döntéseit, akkor hasznos tapasztalatokra tehetsz szert, és később, egy másik helyen már tudni fogod, hogy milyen stílust szeret vagy nem szeret, hogy milyen taktikával érdemes vívnod.  És utazni kell azért is, hogy minél több versenyző stílusát megismerhesd, hogy a következő versenyre felkészülhessél fejben, és tudjad, kinél mire számíthatsz.

Milyennek látod a sportág jövőjét?

Nagyon nehéz helyzetben van a kendó, mert nem olyan, mint a foci, a kézilabda vagy a póló, ami érthető a nézők számára. Ott, ha bemegy a labda, az gól. Itt meg mennek a gyors vágások, röpködnek a találatok. Zsámbékon is elmondták a helyiek, hogy a nap és a verseny végére sem értették, hogy két fejbe vágás (men) közül az egyik miért számít találatnak, a másik pedig miért nem az. Nehéz erre nézőket toborozni, szponzorokat találni, így egyelőre még mindig a sportpolitikán múlik az, hogy milyen irányba tud haladni, vagy fejlődni a kendó.

A Budapest Sakura Kupa 20 évvel ezelőtt azért született meg, hogy az 1. dan alatti kendosok olyan versenylehetőséghez jussanak, hogy saját tudásszintjüknek, erőviszonyuknak megfelelő ellenfelekkel vívjanak, megismerkedjenek a kendo más aspektusaival is. A Budapest Momiji Kupa pedig az a verseny, amelyen a résztvevők már átlépték a klasszikus versenykendós életkort.

Ez a korosztály már máshogy mozog, máshogy gondolkodik. Így van ez akkor is, ha a kendóka nem rendelkezik még évtizednyi kendós múlttal. A Momiji Kupa vívásain sokkal inkább dominál egyfajta nyugalom, a megfelelő helyzet kialakítása, megtalálása. A 40 év feletti kendókák máshogy energikusak, mint az ifjak.

Ki kell emelnünk, és őszinte elismeréssel kell fogadnunk és értékelnünk, hogy az idősebb  kendókák az elfoglaltságuk, a leterheltségük mellett nem adják fel a gyakorlást, az ifjak segítését. Hiszen hogyan is működhetne másként az „életen át tartó tanulás”, a kendós közösség fejlesztése, ha nem így?!

Bízunk benne, hogy jövőre még több 40 év feletti kendóka indul a Momiji Kupán példát adva így az ifjabb generációnak, hogy ha nehézségek is merülnek fel az életben, a kendót ne adják fel és fejlesszék magukat, amíg csak lehet.

Magam részéről, évtizednyi kendós tapasztalat híján, a Momiji Kupa remek tanulási lehetőség, tapasztalatszerzés és nem utolsó sorban élmény. Csak bátorítani tudok mindenkit – nő és férfi kendós társaimat -, hogy induljanak a versenyen, tanuljanak egymástól és legyenek inspirálói az egész kendós közösségünknek.

Nem vagyunk sokan, így a fejlődés egyetlen lehetséges útja az összefogás.

1. SOHAJDA, Gyula (Mushin Kendo Klub, Miskolc)

2. DUTESCU, Mihai (Ikada Kendo Club, Bukarest, Romania)

3. CSENDES, Sándor, (Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub)

3. KOCSIS, István (Mushin Kendo Klub, Miskolc)

Fighting Spirit díj: FODOR, Ágnes (Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub), MÁRKUS, Csaba, (Bakony Kendo és Iiado Klub, Veszprém)

Fodor Ágnes