kendo

A Budapest Sakura Kupa 20 évvel ezelőtt azért született meg, hogy az 1. dan alatti kendosok olyan versenylehetőséghez jussanak, hogy saját tudásszintjüknek, erőviszonyuknak megfelelő ellenfelekkel vívjanak, megismerkedjenek a kendo más aspektusaival is. A Budapest Momiji Kupa pedig az a verseny, amelyen a résztvevők már átlépték a klasszikus versenykendós életkort.

Ez a korosztály már máshogy mozog, máshogy gondolkodik. Így van ez akkor is, ha a kendóka nem rendelkezik még évtizednyi kendós múlttal. A Momiji Kupa vívásain sokkal inkább dominál egyfajta nyugalom, a megfelelő helyzet kialakítása, megtalálása. A 40 év feletti kendókák máshogy energikusak, mint az ifjak.

Ki kell emelnünk, és őszinte elismeréssel kell fogadnunk és értékelnünk, hogy az idősebb  kendókák az elfoglaltságuk, a leterheltségük mellett nem adják fel a gyakorlást, az ifjak segítését. Hiszen hogyan is működhetne másként az „életen át tartó tanulás”, a kendós közösség fejlesztése, ha nem így?!

Bízunk benne, hogy jövőre még több 40 év feletti kendóka indul a Momiji Kupán példát adva így az ifjabb generációnak, hogy ha nehézségek is merülnek fel az életben, a kendót ne adják fel és fejlesszék magukat, amíg csak lehet.

Magam részéről, évtizednyi kendós tapasztalat híján, a Momiji Kupa remek tanulási lehetőség, tapasztalatszerzés és nem utolsó sorban élmény. Csak bátorítani tudok mindenkit – nő és férfi kendós társaimat -, hogy induljanak a versenyen, tanuljanak egymástól és legyenek inspirálói az egész kendós közösségünknek.

Nem vagyunk sokan, így a fejlődés egyetlen lehetséges útja az összefogás.

1. SOHAJDA, Gyula (Mushin Kendo Klub, Miskolc)

2. DUTESCU, Mihai (Ikada Kendo Club, Bukarest, Romania)

3. CSENDES, Sándor, (Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub)

3. KOCSIS, István (Mushin Kendo Klub, Miskolc)

Fighting Spirit díj: FODOR, Ágnes (Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub), MÁRKUS, Csaba, (Bakony Kendo és Iiado Klub, Veszprém)

Fodor Ágnes

Amikor nem kendos ismerőseimnek újságoltam, hogy miért nem érek rá szombaton egész nap, jellemzően ezt a választ kaptam, hogy „Ti nem vagytok normálisak! Kétszer öt órát utaztok két edzés miatt, és még csak a tengerpartot sem látjátok, ráadásul még fizettek is érte!?”.

Nem vitatom, teljesen érthető a nézőpontjuk, mi több még igazuk is lehet, a klubból viszont tizenöten úgy gondoltuk, hogy nincs – és milyen jól tettük! Valójában a samobori kendósoktól kapott a Budapest Főnix Kendo Klub meghívást hat másik dojóval egyetemben. (Kendo Klub Rijeka, Kendo Klub Zagreb, Kendo Klub Agatsu, Kendo Dojo Ouka, Klub Maribor, Shubukan Kendo & Iaido klub). A samoboriak rövid edzőtábort szerveztek, ugyanis a klubjuk idén ünnepli fennállásuk 10-ik évfordulóját.  Nekünk nem is kellett több, tizenöten beültünk egy kisbuszba és hajnali fél ötkor neki vágtunk annak a négyszázegynéhány kilométernek, amelynek nagyobbik részét a szerencsések átaludták.

Sem az út, sem a társaság nem volt rémes, de a hajnali kettő és fél három közötti ébredés mindenkit meggyűrt egy kicsit, másképpen viszont esélyünk sem lett volna leérni Samoborba a 11.00 órás első edzésre. Az úton minden a legnagyobb rendben volt, a horvát határőr egyetlen szóval, teljesen „vétlenül” foglalta össze az utunkat. Tört angolsággal megkérdezte, a kisbuszban mindannyian magyarok vagyunk-e, csak annyit vágott rá, hogy „dzsenyijál!”. Bár nem tudok horvátul, az ilyesfajta nyugtázások nem szoktak rosszat jelenteni...

Az érkezéskor feltűnt, hogy sok magyar dojo szó nélkül elfogadná az ottani sportcsarnokot edzőteremnek. A parketta kifogástalan, a terem nagy, a levegő friss, és annak ellenére is jó idő volt, hogy kint tombolt a nyár eleje.

Az utazásnak azonban nem a parketta volt a legnagyobb előnye. Kis csapatunk tagjainak tudásszintje nagyon eltérő volt. Az edzéseket Bárány Tibor, klubunk 7. danos elnöke tartotta (ez volt egyébként az apropó, aminek a meghívást köszönhettük), többen közülünk már versenyeznek, és néhányan karrierjük első, második, jigeikojára készültek, vagy még arra sem, mert páncéluk sem volt.

Nekünk kezdő páncélosoknak – mivel boguban mindenki egyforma, és senkire nincs ráírva, hogy mikor fogott először shinait a kezébe – egy új dojo, a sok ismeretlen ember komoly kihívást jelentett. Nagyon érdekes tapasztalat volt egy új légkör az új partnerekkel, de ez ugyanúgy igaz azokra is, akik már bőven versenyeznek, hiszen ők sem minden nap kapnak egy szeletet egy másik kendos kultúrából.

Olyanokkal vívhattak, akikkel évente csak néhány alkalommal, nemzetközi versenyeken találkoznak. Mindannyian olyanokkal edzhettünk és vívhattunk, akik tőlünk különböző úton tanultak, tanulnak kendozni. Nyilván mindenki mást és mást szűrt le az első szűk, és a második bő két órából, de hazafelé abban egyetértettünk, hogy mindenki jó élményekkel gazdagodva érkezik meg. Az ilyen lehetőségeket, mindig ki kell használni, mert sosem lehet tudni, mit tanulunk belőle, legyünk akármilyen régóta hakamában vagy boguban.

Horváth András

Győrzámolyon, a Szigetközi Junior Kendó Klub (SZJKK) otthonában rendezte meg a Magyar Kendo, Iadio és Jodo Szövetség (MKSZ) a XXII. Kendo Országos Csapatbajnokságot (OCSB) június 7-én.

Jómagam csupán két éve kendozom és páncélos múltam pedig alig egy éves. Azt is tudnia kell a nyájas Olvasónak, hogy életemben ez volt a harmadik verseny, amelyen vívtam. Az alapokat a Budapest Főnix Kendo Klubban tanultam, de véglegesen Győrbe költözve az SZJKK-hoz mentem edzeni, és idén már az SZJKK tagjaként indultam a versenyeken. Hogy mindez miért fontos? Majd a végén kiderül…

Az OCSB elsősorban azért került Győrzámolyba, mert a klub idén ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A magyar kendo történetében az SZJKK bátran nevezhető a legeredményesebb klubnak. Számos országos egyéni és csapatbajnok helyezést megszerző klubban a gerincet alkotó tagok Babos Gábor, Dubi Attila (edző), Dubi Sándor, Király Norbert a magyar válogatott alapemberei. Mindannyian Európa-bajnokok, mindannyian világbajnoki bronzérmesek, Dubi Sándor pedig kétszeres egyéni Európa-bajnok, a 2013-as Világ Küzdősportjainak Gáláján ezüstérmes. És akkor még nem is beszéltünk Kovács Kingáról vagy Király Barbaráról, aki ugyan még edz, de már nem versenyzik. A négyszeres egyéni Európa-bajnoki címével az európai kendo történetében Barbara egy új fejezetet nyitott.

A verseny megnyitóján Varga J. Attila, az SZJKK elnöke és alapítója mutatta be a klub történetét, és mesélte el, hogy az 1989-ben alakult klubban egy évig a gyerekek nem is láttak shinait, de még azután sem, hiszen a szülőket kérték meg, hogy faragjanak a lelkes srácoknak, lányoknak bokutót (katana alakú fakard).

A kis ünnepséget a nemzetközi hírű Rába Néptáncegyüttes zárta, és bizony-bizony én örülnék, ha suburi (ellenfél nélküli vágások gyakorlása) alatt csak feleannyira képes lennék tartani azt az együttmozgást klubtársaimmal, ahogy a fiúk és a lányok táncoltak.

De legyen ennyi az előjáték, és most lássuk a versenyt!

Az OCSB-re nyolc klubból kilenc csapat nevezett. Meg kell köszönünk a megjelent csapatoknak, hogy mind az országos versenyt, mind az SZJKK 25. évi jubileumát megtisztelték részvételükkel.

A vívások öt- és négyfős poolokban kezdődtek. Az elődöntőbe a Szegedi Kendo Klub, a Főnix csapata, az MJJK „A” és az SZJKK jutott be. Az MJJK a szegedieket, az SZJKK a Főnixet búcsúztatta. Nekem külön pikantériát adott az egészhez, hogy Kuffler Márton, volt klubtársam ellen vívhattam.

A döntőben nem egyszerűen, de az SZJKK diadalmaskodott és úgy érezhette a csapat, hogy minden összejött: 25 éves sikertörténet, ennek tiszteletére pedig hazai pályán szülők, barátok és támogatók előtt ismét az Szigetközi Junior Kendó Klub emelhette magasba a kupát.

Hogy megértsük, miért kellett a bejegyzés elején a rövid, kis személyes vallomás, tudni kell, a kendo csapat öt főből áll, de hét embert lehet maximum nevezni. Az SZJKK-ban én voltam a hatodik, azaz a csapat nélkülem pontosan ugyanannyit tudott, mint velem. Így azonban igazán megérthettem annak a viccnek a mélységét, amelyben az elefánt és a kisegér mennek át a hídon, és a kisegér egyszercsak odakiabál az elefántnak: - Hallod, elefánt, hogy’ dübörgünk!

Czifrik Balázs

fotó: Czifrik Eszter Lilla

További képeket itt találtok.

Eredmények:
1. SZJKK (Babos Gábor, Czifrik Balázs, Dubi Attila, Király Norbert, Schreiner Dávid, Terbe Patrik)
2. MJKK „A” (Bővíz Marina, Komjáti Krisztián, Komjáti Tamás, Vachter Ákos, Váradi Ábel)
3. Budapest Főnix Kendo Klub (Aranyossy Árpád, Csendes Sándor, Kuffler Márton, Laukó Zsófia, Raszler József, Suba Dániel)
3. Szegedi Kendo Egyesület (Gajdátsy Gábor, Karl Béla, Marik Tamás, Réder Attila, Seress Zoltán, Tóth Balázs

A 21. Budapest Sakura Kupa mindenképpen különlegesre sikerült. 24 klubból 160 versenyző érkezett, az indulók majdnem fele utánpótlás korosztályból került ki, így Magyarországon először nyílt lehetőség a junior kendo csapatversenyre. Ráadásul nekem ez volt az első versenyem.

Szerző: Horváth András

fotók: Gubó Viktória

Ha valaki másfél évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy 2014. március 22-én kendó versenyem lesz, kiröhögöm.

Ha nagyjából egy éve, az előző (sorban a huszadik) Budapest Sakura Kupa alatt teszi meg ugyanezt, amikor még csak lóti-futiként piros és fehér szalagokkal, vagy szendvicsekkel, tollakkal, találatjelző-táblákkal, meg jegyzőkönyvekkel a kezemben, megilletődötten szaladgáltam segítőként a pályák között, már biztosan nem kacagok.

Akkor – még nullkilométeres kendokaként – ugyanis már szinte teljesen biztos voltam benne, hogy az életemnek fenekestül fel kell fordulnia ahhoz, hogy idén ne legyek ott a Kodály zenesuli tornatermében, a dojónkban, hakamában, karddal a kezemben. A szerepem változott, a lámpalázam maradt.

Az elmúlt szombaton már nem azért voltam zavarban, mert egy rakás idegen volt körülöttem, akik látszólag mindennel tisztában vannak – még azzal is, ami az én dolgom –, most már csak a versenyzés miatt voltam a kelleténél jobban betojva. Mert egy verseny igenis fontos része a kendónak, akkor is, ha az ember egyáltalán nem tervezi, hogy versenyező lesz. Ilyen helyzetekben (mint a versenyek, vagy a vizsgák) lehet felmérni igazán, hogy hol is tartunk. Amikor tétje van egy men-, egy kotevágásnak, egy kirikaeshinek, vagy egy kiainak.

A lámpaláz nem is múlt el a harmadik körig, amikor az ellenfél motodachija miatt négyszer kellett hozzákezdeni a gyakorlathoz. Szükség volt valamilyen váratlan eseményre, ami egy pillanatra elfeledteti velem a versenyhelyzetet, hogy ténylegesen a fontos feladatomra tudjak koncentrálni, nevezetesen arra, hogy a vágásokat a lehető legjobb tudásom szerint kivitelezzem. Aki versenyez, annak ezt is tudnia kell, és először saját magát kell legyőznie ahhoz, hogy továbbfejlődjön, és másokkal szemben is esélye legyen.

Én akkor jöttem rá, hogy nincs is miért izgulnom, a különböző országokból a versenyre érkezett százhatvan ember tulajdonképpen ugyanazért van ott, amiért én: mert szeret kendózni. Hiába jutott nekem mindössze háromszor talán másfél perc a versenyből, többet tanultam ennyi idő alatt, mint amire számítottam, hogy tanulni fogok.

A harmadik kihon-gyakorlat után arra a napra minden kendóval kapcsolatos gondolatom a helyére került. Anélkül, hogy bárki egy mondatot is szólt volna, tudtam, mire kell majd jobban figyelnem a következő edzésen. Nyilván nem láttam az összes hibámat, de azt igen, hogy merre induljak.

Nem tanultam meg egy csapásra tökéleteset vágni, de egy kicsivel közelebb kerültem ahhoz, hogy jövőre talán egy lépéssel tovább is jussak a Budapest Sakura Kupán. Talán... És a feladatok azzal, hogy letudtam a versenyt még nem értek véget, ugyanis a kiesett kendókák ezután – házigazdaként – a torna további lebonyolításában segédkeztek, és persze szurkoltak a még versenyben lévő klubtársaknak vagy a bírói asztal mögött ülve, vagy állva mérsékelten és sportszerűen.

Mert, ha valamit tanultam tavaly január eleje óta, mióta kendózni járok, az az, hogy ezen az úton hiába mindenki egyedül jár, társak nélkül sokkal lassabban halad.

És, ha valaki most azt mondja, jövőre nem leszek ott a 22. Sakura-kupán, kiröhögöm.

Dubi Sándor a magyar kendó válogatott csapatkapitánya. Kétszeres Európa-bajnok, az Olaszországban megrendezett 15. Kendó Világbajnokságon csapatban harmadik helyezést ért el. A Budapest Sakura Kupán, 2014. március 22-23-án szemináriumot tart a fiatal kendókáknak.

Mikor és miért kezdtél el kendózni?
Apukám vitt el az első edzésre, mert eléggé igényeltem a mozgást, tele voltam energiával. „Kardozni” meg szerettem, így azt gondolták, ez megfelelő lesz nekem. Jó döntés volt, köszönöm nekik.

Testvéred, Dubi Attila hozzád hasonlóan eredményes versenyző. Milyen érzés vele együtt megjelenni a versenyeken és nap mint nap együtt edzeni?
Attilával mindig nagyon élveztem a közös munkát, nagyon büszke voltam rá kicsiként is és most is. Mi nagyon különbözők vagyunk, ezért a kendónk sem hasonlít szinte semmiben. Örülök, hogy sikerült megtalálnia a saját stílusát, sokan nem is gondolnák, milyen nehéz dolog ez olyan fiatalon, mint amikor nekünk kellett.

Hogy érted azt, hogy kellett?
Tudod, gyerekként mondhattuk volna azt is, hogy „én inkább focizom, és nem megyek a szigorú és nehéz kendó edzésre”...sokak meglepetésére volt ilyen is, és most persze nem az öcsémről beszélek.

Gondolom, jó érzéssel tölt el, hogy mindig ott vagytok egymásnak…
Természetesen az. Talán két dolgot emelnék ki: az egyik a nagy versenyekre való indulások előtti pillanatok otthon a szüleinkkel, a másik, hogy csapatversenyeken sokszor olyan érzésem van, mintha ott lennék vele a pályán és fordítva. Érdekes érzés ez, nehéz elmagyarázni. Az esetek 90%-ban előre tudom, mit fog csinálni, és szerintem ő is így van velem. A legutóbbi Kendó Országos Bajnokságon volt egy különös pillanat: egymás ellen vívtunk, mindketten megálltunk és nem mozdultunk elég hosszú ideig. Életünkben először akkor nem tudtuk a másikról, hogy mire is készül. Nagyon élveztem azt a pillanatot. Szerintem ez jelenti azt, hogy fejlődünk.

Az évek során hogyan változott a versenyzéshez való hozzáállásod?
Gyerekként azért kendózol, hogy sok versenyt nyerj, kapj érmeket és kupákat. Nekem ez nem annyira ment, nyertem is meg nem is. Azt hiszem, későn érő típus voltam. 19-20 éves koromban aztán kezdtek jönni az eredmények. Persze ha vesztettem, rosszul érintett, mérges voltam magamra. Most is nagyon erős bennem a nyerni akarás, de megtanultam veszíteni is. Sokszor abból, hogy nem nyersz, többet tanulhatsz, mint egy győzelemből. Hiszen mire is tanít kendo? Életünk végéig tudunk gyakorolni és fejlődni.

Kik azok az emberek, vagy mik azok az impulzusok, amik előrébb vittek az évek során?
Sorolhatnám a szüleimet, a társaimat, a sok mestert, akik segítettek nekem. Versenyzőként azonban nekem a legfontosabb a kitartás. Ahogy mondtam, sokat tanultam olyan versenyekből, amikor kiestem és nem értem el eredményt. Persze ezekből csak később lehet tanulni, akkor és ott nem. Akkor és ott azt érzed, hogy eleged van az egészből. Hiába köpöd ki a tüdőd az edzéseken, hiába a sok fájdalom és fáradtság, valamiért mégsem sikerül. Ilyenkor rengeteg erő kell, hogy lemenj a következő edzésre és ott folytasd, ahol abbahagytad, csak még keményebben. Engem ez vitt előre, hogy kitartó voltam és ezeket a csalódásokat átalakítottam energiává.

Mit gondolsz, miért fontos a Budapest Sakura Kupa kezdő kendokák számára?
A kezdő és haladó kendokák ezen a versenyen igazán felmérhetik képességeiket a hasonló szinten lévő társaikkal szemben. Ráadásul a verseny nemzetközivé nőtte ki magát Bárány Tibor szervező munkájának köszönhetően.

Mitől lesz különleges az idei Budapest Sakura Kupa?
Idén a versenyhez edzőtábor is kapcsolódik, ami minden versenyző és nem versenyző kendós társamnak ajánlok figyelmébe. Ezen kívül a Budapest Sakura Kupa teljes bevétele a magyar kendó válogatott idei Európa-bajnoki szereplését támogatja.

A versenyt követő edzőtábort te vezeted. Mire helyezed a hangsúlyt?
Mivel kezdő illetve haladó kendósok vesznek részt ezen az edzésen, ezért délelőtt az alapokkal foglalkozunk, délután pedig a versenyzésről szeretnék pár gondolatot megosztani, amiket a válogatott tagok fognak bemutatni. A végén pedig közös vívással zárunk. A legfőbb cél az, hogy sikeresen megoszthassuk tapasztalatainkat, és ezzel segítsük a résztvevők fejlődését.

Április 11-13-án Kendó Európa-bajnokság Franciaországban. Hogy látod, milyen állapotban van a válogatott?
Természetesen a célunk nem lehet más, mint nyerni, minden kategóriában. Ha nem ez a cél, felesleges bárkinek is a válogatott melegítőt magára vennie. De biztos vagyok benne, hogy ezt minden csapattársam így gondolja. A kilátások, nos, az már más tészta. Soha nem szoktam jósolgatni vagy ígérgetni, de egy dolgot biztosan tudok: ez egy nagyon jól sikerült felkészülés, tiszta lelkiismerettel indulhatunk útnak áprilisban.

Mik a válogatott céljai az EB utánra?
Úgy gondolom, folytatjuk a felkészülést a 2015-ös világbajnokságra, mert Franciaország egy nagyon fontos állomás lesz nekünk, ahol felmérhetjük, hol tartunk most, mik a hiányosságaink. Ezen kívül a másik fontos feladat, hogy megtaláljuk azokat a potenciális embereket a csapatba, akik majd a jövőben át tudják venni a stafétát, mert a VB után a csapat nagy része befejezi a válogatott szereplést.

Czimbalmos Mercédesz