Itt az ideje annak, hogy a kedves olvasó, akinek gyereke egész nap a gépen lóg, és nem hajlandó sportolni - ragadja nyakon az örököst és vigye le a Marcibányi téri dojo-ba.  Mutasson előtte neki esetleg egy-két Kuroszava-filmet, vagy meséljen a legendás japán fegyelemről. Kendózni menő, bárki utánafordul a Szél Kálmán téren karddal edzésre sétáló fiataloknak.  A sport jövője - mint a többi amatőr sportág sikerei is - az utánpótláson múlik. Itthon adott a tapasztalat, csak át kell venni.  Magyarok egy időben a világ élvonalába tartoztak kendóban, nincs akadálya annak, hogy egy mai gimnazista néhány év alatt jelentős nemzetközi versenyen szerepeljen. Többek között erről is beszélgettünk Bárány Tiborral (7.dan) egy néhány napja lezajlott világbajnokság apropóján.

​

- A közelmúltban tért haza a válogatott Koreából. Hogy értékelnéd a csapat szereplését?

Bárány Tibor (7.dan): Egy nagyon hosszú felkészülési időszak után utazott ki a csapat, minden okunk megvolt az optimizmusra: hasonló versenyeken, nemzetközi megmérettetésen már kétszer végzett magyar csapat a harmadik helyen. Komoly várakozásokkal, jó alappal ment ki a csapat, bízva abban, hogy ismét dobogóra kerüljünk. A sorsolás is szerencsés volt, Tajvannal és Portugáliával hozott össze bennünket. Ez a két csapat nagyjából velünk egyenrangú, Tajvan már ért el jó eredményt nemzetközi szinten, Portugália még nem. Úgy számoltunk, hogy mindkét csapatot, egyiket kicsit, a másikat kicsit jobban sikerül majd megvernünk. Sajnos, ez csak álom marad, Tajvannal döntetlenre végeztünk, és a portugálok ellen sem sikerült a tervünk, így a csoportmérkőzések elején kiesett a magyar válogatott. 

- Lehetett volna jobb, erősebb csapattal kiutazni?

- Nem, a magyar kendo jelenleg legjobb, legtechnikásabb vívói voltak a csapatban. 

- Akkor mi állhat a várt siker elmaradásának hátterében?

- Mindenkinek megvan erről a maga olvasata. Az enyém az, hogy nemzetközi szinten lezajlott egy generációváltás a kendóban, de ez Magyarországon elmaradt, hiányoznak a fiatal tehetségek. Itthon nagyobb hangsúlyt kellene az utánpótlás nevelésérere fordítani. A legjobb kendósainknak is hiányzik a megmérettetés, amit egy fiatalabb gárda tudna biztosítani. Ma összesen háromszáz ember kendózik Magyarországon, ez meglehetősen kevés. 

- Tavaly Budapest rendezte meg a kendo Európa-bajnokságot. Ennek ellenére kevesen vívnak.

Ha a kedves olvasónak van iskoláskorú gyereke,aki folyamatosan a gépen lóg, és nem hajlandó

- Nincsenek ilyen összefüggések, egy ilyen rangos esemény megrendezésétől még nem lesz erősebb egy sportág. A magyar kendo az összes amatőr sportág rákfenéjével küzd: egyszer fent van, egyszer lent. Sok múlik a szerencsén, és sok a belerakott pénzen, vagy annak hiányán.

- Van esélye a kilábalásnak?

- Persze hogy van. Vissza kell menni az alapokhoz. Hihetetlenül nagy az a tudásbázis, ami az elmúlt évtizedekben felhalmozódott a magyar kendóban, és mindez arra vár, hogy valakinek át lehessen adni. Ehhez kellenek, kellenének a fogékony fiatalok.  

- Te bíró voltál ezen a vébén Koreában, ezt is nevezhetjük a magyar kendo sikerének. Hogy kerültél ebbe a pozícióba?

Ez egy hosszú folyamat eredménye, sokszor bíráskodtam külföldön, eljártam bírói szemináriumokra, és ez egyik ilyen eseményen választottak ki. Kellett hozzá az egyéni kitartás, és hogy jelen legyen az ember a nemzetközi versenyeken. Ezen a vb-n én voltam a legfiatalabb bíró, és annak alapján kerültem a döntőben is ítélők közé. Ez - szerénytelenség nélkül - elég nagy dolog, büszkék lehetünk rá.