kendo

A második zebegényi főnixes táborom látszólag ugyanolyannak ígérkezett, mint az első. Ugyanott, ugyanannyi ideig, ugyanúgy, többnyire ugyanazokkal az emberekkel, többnyire ugyanazokat a gyakorlatokat ismételve. Persze mindez szorozva hattal, mert hat napig voltunk együtt. A különbség mégis óriási volt.

Egy éve még melegítőben a sor végén gyakoroltam az alaplépéseket és a legegyszerűbb vágásokat, most már középen, páncélban a tavalyi alapokra épülő technikákat. Mivel mozgalmasabbak voltak az edzések, a hat napot nagyjából háromnak éreztem, és nem csak én voltam ezzel így. Azt mondják: az idő gyorsabban telik, ha van mit csinálnod.

Egyedül nem lehet kendózni, ez volt az első lecke, amit a kezdetekkor megtanultam. Gyakorolni persze lehet, csak közel sem lesz annyira hatékony, hiszen nem látjuk meg a hibáinkat, és egyedül soha nem fogjuk pontosan tudni, hogy éppen hol tartunk.

Hogy egy év alatt mennyit fejlődött a társaság, egy olyan ember igazán látja, aki mondjuk évente egyszer látja kendózni a klubtagokat. És a zebegényi táborban velük edz egy ilyen ember: ő Axel Diebold, 5. danos francia egyéni bajnok.

Nem mintha nem lett volna eleve két árgus szempár, aki figyelt minket! De volt:Az edzéseket megtervező, és a tábort vezető Gasparin Szabolcs (5. dan), aki nem mellesleg vendégmesterünkkel együtt tanult Japánban, a legendás tokiói Kokushikan Egyetemen, valamint a klubvezető, Bárány Tibor (7. dan) személyében.

A főnixes táborban minden évben volt néhány külföldi vendég, azonban idén tényleg nemzetközi edzőtáborrá váltunk. Vendégül láttunk svéd, litván , lengyel és persze francia kendóst is. Nagyon fontos volt látni, minden szinten, hogy mit is jelent a kendo más országokban.

Lehetetlen volt nem fejlődni. Nem véletlen, és megint nem csak szimpla udvariasság, vagy illedelmes lelkesítés volt az sem, amikor Axel a tábor végén úgy köszönt el a cirka negyvenfős csoporttól, hogy mindenki, akit 2013-ban és idén is tanított, érezhetően fejlődött, és tudja azt is, hogy akik először voltak itt idén, jobbak lesznek jövő augusztusig.

Tudta, hogy mit tettünk tavaly nyár óta – kendóztunk.

Horváth András

Fotó: Gubó Viktória 

guboviki.hu

Tóth Zoltánné

Amikor nem kendos ismerőseimnek újságoltam, hogy miért nem érek rá szombaton egész nap, jellemzően ezt a választ kaptam, hogy „Ti nem vagytok normálisak! Kétszer öt órát utaztok két edzés miatt, és még csak a tengerpartot sem látjátok, ráadásul még fizettek is érte!?”.

Nem vitatom, teljesen érthető a nézőpontjuk, mi több még igazuk is lehet, a klubból viszont tizenöten úgy gondoltuk, hogy nincs – és milyen jól tettük! Valójában a samobori kendósoktól kapott a Budapest Főnix Kendo Klub meghívást hat másik dojóval egyetemben. (Kendo Klub Rijeka, Kendo Klub Zagreb, Kendo Klub Agatsu, Kendo Dojo Ouka, Klub Maribor, Shubukan Kendo & Iaido klub). A samoboriak rövid edzőtábort szerveztek, ugyanis a klubjuk idén ünnepli fennállásuk 10-ik évfordulóját.  Nekünk nem is kellett több, tizenöten beültünk egy kisbuszba és hajnali fél ötkor neki vágtunk annak a négyszázegynéhány kilométernek, amelynek nagyobbik részét a szerencsések átaludták.

Sem az út, sem a társaság nem volt rémes, de a hajnali kettő és fél három közötti ébredés mindenkit meggyűrt egy kicsit, másképpen viszont esélyünk sem lett volna leérni Samoborba a 11.00 órás első edzésre. Az úton minden a legnagyobb rendben volt, a horvát határőr egyetlen szóval, teljesen „vétlenül” foglalta össze az utunkat. Tört angolsággal megkérdezte, a kisbuszban mindannyian magyarok vagyunk-e, csak annyit vágott rá, hogy „dzsenyijál!”. Bár nem tudok horvátul, az ilyesfajta nyugtázások nem szoktak rosszat jelenteni...

Az érkezéskor feltűnt, hogy sok magyar dojo szó nélkül elfogadná az ottani sportcsarnokot edzőteremnek. A parketta kifogástalan, a terem nagy, a levegő friss, és annak ellenére is jó idő volt, hogy kint tombolt a nyár eleje.

Az utazásnak azonban nem a parketta volt a legnagyobb előnye. Kis csapatunk tagjainak tudásszintje nagyon eltérő volt. Az edzéseket Bárány Tibor, klubunk 7. danos elnöke tartotta (ez volt egyébként az apropó, aminek a meghívást köszönhettük), többen közülünk már versenyeznek, és néhányan karrierjük első, második, jigeikojára készültek, vagy még arra sem, mert páncéluk sem volt.

Nekünk kezdő páncélosoknak – mivel boguban mindenki egyforma, és senkire nincs ráírva, hogy mikor fogott először shinait a kezébe – egy új dojo, a sok ismeretlen ember komoly kihívást jelentett. Nagyon érdekes tapasztalat volt egy új légkör az új partnerekkel, de ez ugyanúgy igaz azokra is, akik már bőven versenyeznek, hiszen ők sem minden nap kapnak egy szeletet egy másik kendos kultúrából.

Olyanokkal vívhattak, akikkel évente csak néhány alkalommal, nemzetközi versenyeken találkoznak. Mindannyian olyanokkal edzhettünk és vívhattunk, akik tőlünk különböző úton tanultak, tanulnak kendozni. Nyilván mindenki mást és mást szűrt le az első szűk, és a második bő két órából, de hazafelé abban egyetértettünk, hogy mindenki jó élményekkel gazdagodva érkezik meg. Az ilyen lehetőségeket, mindig ki kell használni, mert sosem lehet tudni, mit tanulunk belőle, legyünk akármilyen régóta hakamában vagy boguban.

Horváth András

Vadadi Zsolt, a Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség (MKSZ) elnöke küldte nekünk az írást. Tartalmát tekintve Vadadi Zsolt ezekkel a gondolatokkal zárta az 2012-es OEB-t.

 "Már megint úgy érezhetitek, hogy prédikáltam a Kendo Országos Egyéni Bajnokság díjkiosztóján. Most, hogy szülő és nem csak tanár lettem, jobban rálátok arra, hogy mi mindent ad, és hogy mi mindent adhatna még a kendo nektek, nekem, nekünk.

A klasszikus modell a kendóban (olvassátok csak Erdélyi Gábor szenszej új könyvét) a tanár- tanítvány direkt kapcsolata. De ugyanilyen alapmodell, hogy ellenfél nélkül nincs gyakorlás és tanulás. Ez sokszor szóba kerül az edzések során, azonban ahhoz, hogy valóban teljes életet éljünk ez még kevés. Ez a kapcsolat ugyanis csak a megszerzésről szól.

Azonban néha még ezt a megszerzést sem vesszük elég komolyan. Nem tülekedünk a mestereknél, hogy gyakorláskor elsőként kerüljünk sorra. Vagy ha már egy mesterrel vagyunk és szembesülünk gyengeségünkkel, ahelyett, hogy teljes erőbedobással „meghalnánk” abban a megszerzett 1 percben, helyette perceken át „próbálkozunk” és vesszük el másoktól az értékes perceket.

Jól tudom, a mai világ a megszerzésről szól. Mindenki többet akar, ráadásul olcsón akarja. Ez teljesen rossz megközelítés. A komoly munkáról könnyen megfeledkezünk, ha mások erőfeszítése révén jól, vagy könnyen mennek körülöttünk a dolgok. Ilyenkor a munka elveszti az értékét, nem tudatosul a sikerhez vezető út, így nem generál hálát, ami viszont további teljesítményt vonzana. Ha nem tudatosítjuk a mások által értünk végzett munkát, akkor a saját értékünk és a világba vetett hitünk csorbul. Viszont ha értjük és tudatosítjuk, hogy sikereinkért mások is dolgoznak, akkor az értünk végzett munka és a közösségért végzett munka egy nagy körforgásban összeér és előbb-utóbb értelmes világot teremt.

A klasszikus közösségi modellek, a legősibb is, a családmodell is szétesőben van. Mit fedezhetünk fel, mit találhatunk akkor? Jó példa erre a kendó, amely valójában egy magunk választotta közösség. Különböző korosztályok, tudásszintek, dolgoznak egymás mellett és közösen. Lehet, hogy nem mindenki látja egyértelműen, de ez egy hatalmas érték. A porosz iskolarendszer évtizedeken keresztül kényszerít bele, hogy azonos korúakkal járjunk iskolába, pedig az élet és a tudás valódi átadása generációk együttéléséről szól.

Ezért prédikáltam. Arra bíztatlak Benneteket: értékeljétek és éljetek a kendó nyújtotta lehetőséggel! A közösségért végzett munka emel, nemesít, alázatra tanít és még számos pozitív tapasztalatot nyújt.

Ismét csak kérem a tagságot és a klubvezetőket, hogy legyünk aktívak! Ne csak versenyezzetek, gyertek és segítsetek a versenyek, rendezvények megszervezésében!

Mert ez a munka is kendo, mert a kendo az élet."

Vadadi Zsolt

2012.október 27-28-án rendezték meg a XIX.Iaido EB-t az Egyesült Királyságban Stevenegben. A magyar csapat III. helyezést ért el.

Az Iai EB versenyeken kategóriánként két főt lehet indítani, az országokat képviselő csapatversenyen pedig 3+1 fő tartalék indulhat, és a versenyzők danjainak összege nem lehet több, mint 10.

A hazai csapat a következő volt:
Kovács Balázs 1.Dan egyéni kategória
Budavári Anita 2.Dan egylni kategória
Morvay Gyula 2.Dan egyéni kategória
Vass Gergely 3.Dan egyéni és csapat kategória
Varga Zoltán 3.Dan egyéni és csapat kategória
Stadler Gyula 4.Dan egyéni és csapat kategória
Hábermajer Gábor 5.Dan egyéni kategória

A delegáció vezetője Hábermajer Gábor, a szakmai felkészítő pedig Mihalik Hunor volt, aki az Európai Kendo Szövetség bírói felkérésének eleget téve vett rész az eseményem immáron második alkalommal.

A szakágvezető Mihalik Hunor véleménye szerint az eredményesség már hosszú évek óta érlelődött, hiszen a megelőző EB-ken is versenyzőink csak egy zászlóval kaptak ki a későbbi dobogósoktól. Ehhez kiemelkedően hozzájárult a már hetedik éve az Össz- Japán Kendo Szövetség által hazánkba delegált Yamasaki mester őszi tábor alatti felkészítése, illetve a csapattagok összeszokottsága, rutinja járult hozzá.

Az első napon az egyéni versenyek voltak.

Egy iai versenyt a következő képen kell elképzelni: egymás mellet két, 3x7m-esre kimért piros és fehér páston két versenyzőnek 3 vagy 5 db azonos formagyakorlatot kell bemutatnia. Velük szemben ül három bíró, akik a fehér vagy a piros zászlót egy adott vezényszóra egyszerre felemelve hozzák létre a döntésüket, attól függően, hogy kit látnak jobbnak. Természetesen egy adott időn belül kell a gyakorlatokat elvégezni, attól függően, hogy három vagy öt gyakorlatból áll a párharc. Aki túllépi az időkorlátot, az veszít. Amelyik versenyzőnek több zászlója van, az nyer!

A magyar csapatból két versenyző még a poolból sem tudott kijutni, és a többség is már az első körben „elvérzett”. Még az egyéniben eddig jól szereplő két reménységünknek Hébermajer és Vass-nak sem sikerült kézzelfogható eredményt elérni. Vass az egyenesben előnyerő volt, de a német iaidoka egy zászlóval nyert, míg Hábermajer a Belga Kanto után már csak az ugyancsak belga Simonini-tól kapott ki szintén egy zászlóval, aki bronzéremmel zárta a versenyt. Némi vigaszul szolgált Budavári Anita „Küzdőszellem díja”, amit amolyan „4. helynek” lehet elképzelni.

Az első nap záró eseménye a hagyományos Búcsúparti volt. A programon Mihalik Hunor a csapattal együtt búsulás helyett a felejtésre adta a fejét egy két pohár erejéig, aminek meg is volt a másnapi eredménye. :)

Második nap a csapatversenyé volt: 21 ország jelentkezett, amely az eddigi legnagyobb volt az európai Iaido Bajnokságok történetében.

A csapatverseny ugyan olyan módon működik, mint az egyéni csak itt a 3 csapattag egyéni eredményeit adják össze. Mind a két csapatnak ugyan azt a 3 formagyakorlatokat kell bemutatni, olyan értelemben, hogy az első, második és harmadik versenyzőpárnak is más-más gyakorlatokat kell elvégeznie.

A magyarok a tavaly érmes hollandokkal és a még „kezdőnek számító” portugálokkal voltak egy poolban. Itt az volt a tét, ha elsőnek kerüljünk ki, mert akkor előnyerőként várhattuk a folytatást. Ha ott is nyerünk, akkor már a dobogós helyért küzdhetünk tovább. Mint kiderült a csapat nem igen számolgatott és kalkulált: az elmondások szerint a „gőzhenger” taktikát vetették be, és mire észbe kaptak már a finneken is túl voltak és az elődöntőben a németekkel álltak szemben.

Az elődöntőben az első meccset 3:0-ra vesztettük elsősorban „pontatlanság” miatt. Ezt iaiban úgy kell elképzelni, hogy a katana pengéjének bizonyos helyzetekben 45 fokot kell bezárni, és ha ez mondjuk 5 fok eltérést mutat (ami pár centiméternyi karmozdulatnak felel meg) akkor ez már baj lehet, ha az ellenfél ugyanezt viszont tartani tudja. Varga Zoltán első formagyakorlatának horizontális és vertikális vágása elsöprő különbséget mutatott nemcsak a dinamizmusa miatt, de a mögötte érezhető tapasztalat és elmélyültségben is, ami egyébként teljesen átitatta az egész magyar csapatot.

Sajnos a bírók inkább a külsőségekre adtak és nem súlyozták eléggé a gyakorlatok mélységét. A második emberünk Stadler Gyula is lehengerlő dinamizmussal és energiával vágott bele gyakorlataiba, de sajnos egy zászlóval kikapott. Vass Gergő volt az utolsó, aki az egyéniben már aranyérmet szerzett versenyzővel szemben egy zászlóval veszített és nagyon kimért erőteljes hangulatban harcolt. A csapatbajnokságot a németek nyerték, úgy, hogy az elmúlt két év EB-győztes belgákat is legyőzték.

XIX. Iaido EB Csapatverseny eredménye:
I. Németország
II. Belgium
III. Magyarország és Svédország