kendo

A 21. Budapest Sakura Kupa mindenképpen különlegesre sikerült. 24 klubból 160 versenyző érkezett, az indulók majdnem fele utánpótlás korosztályból került ki, így Magyarországon először nyílt lehetőség a junior kendo csapatversenyre. Ráadásul nekem ez volt az első versenyem.

Szerző: Horváth András

fotók: Gubó Viktória

Ha valaki másfél évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy 2014. március 22-én kendó versenyem lesz, kiröhögöm.

Ha nagyjából egy éve, az előző (sorban a huszadik) Budapest Sakura Kupa alatt teszi meg ugyanezt, amikor még csak lóti-futiként piros és fehér szalagokkal, vagy szendvicsekkel, tollakkal, találatjelző-táblákkal, meg jegyzőkönyvekkel a kezemben, megilletődötten szaladgáltam segítőként a pályák között, már biztosan nem kacagok.

Akkor – még nullkilométeres kendokaként – ugyanis már szinte teljesen biztos voltam benne, hogy az életemnek fenekestül fel kell fordulnia ahhoz, hogy idén ne legyek ott a Kodály zenesuli tornatermében, a dojónkban, hakamában, karddal a kezemben. A szerepem változott, a lámpalázam maradt.

Az elmúlt szombaton már nem azért voltam zavarban, mert egy rakás idegen volt körülöttem, akik látszólag mindennel tisztában vannak – még azzal is, ami az én dolgom –, most már csak a versenyzés miatt voltam a kelleténél jobban betojva. Mert egy verseny igenis fontos része a kendónak, akkor is, ha az ember egyáltalán nem tervezi, hogy versenyező lesz. Ilyen helyzetekben (mint a versenyek, vagy a vizsgák) lehet felmérni igazán, hogy hol is tartunk. Amikor tétje van egy men-, egy kotevágásnak, egy kirikaeshinek, vagy egy kiainak.

A lámpaláz nem is múlt el a harmadik körig, amikor az ellenfél motodachija miatt négyszer kellett hozzákezdeni a gyakorlathoz. Szükség volt valamilyen váratlan eseményre, ami egy pillanatra elfeledteti velem a versenyhelyzetet, hogy ténylegesen a fontos feladatomra tudjak koncentrálni, nevezetesen arra, hogy a vágásokat a lehető legjobb tudásom szerint kivitelezzem. Aki versenyez, annak ezt is tudnia kell, és először saját magát kell legyőznie ahhoz, hogy továbbfejlődjön, és másokkal szemben is esélye legyen.

Én akkor jöttem rá, hogy nincs is miért izgulnom, a különböző országokból a versenyre érkezett százhatvan ember tulajdonképpen ugyanazért van ott, amiért én: mert szeret kendózni. Hiába jutott nekem mindössze háromszor talán másfél perc a versenyből, többet tanultam ennyi idő alatt, mint amire számítottam, hogy tanulni fogok.

A harmadik kihon-gyakorlat után arra a napra minden kendóval kapcsolatos gondolatom a helyére került. Anélkül, hogy bárki egy mondatot is szólt volna, tudtam, mire kell majd jobban figyelnem a következő edzésen. Nyilván nem láttam az összes hibámat, de azt igen, hogy merre induljak.

Nem tanultam meg egy csapásra tökéleteset vágni, de egy kicsivel közelebb kerültem ahhoz, hogy jövőre talán egy lépéssel tovább is jussak a Budapest Sakura Kupán. Talán... És a feladatok azzal, hogy letudtam a versenyt még nem értek véget, ugyanis a kiesett kendókák ezután – házigazdaként – a torna további lebonyolításában segédkeztek, és persze szurkoltak a még versenyben lévő klubtársaknak vagy a bírói asztal mögött ülve, vagy állva mérsékelten és sportszerűen.

Mert, ha valamit tanultam tavaly január eleje óta, mióta kendózni járok, az az, hogy ezen az úton hiába mindenki egyedül jár, társak nélkül sokkal lassabban halad.

És, ha valaki most azt mondja, jövőre nem leszek ott a 22. Sakura-kupán, kiröhögöm.

Dubi Sándor a magyar kendó válogatott csapatkapitánya. Kétszeres Európa-bajnok, az Olaszországban megrendezett 15. Kendó Világbajnokságon csapatban harmadik helyezést ért el. A Budapest Sakura Kupán, 2014. március 22-23-án szemináriumot tart a fiatal kendókáknak.

Mikor és miért kezdtél el kendózni?
Apukám vitt el az első edzésre, mert eléggé igényeltem a mozgást, tele voltam energiával. „Kardozni” meg szerettem, így azt gondolták, ez megfelelő lesz nekem. Jó döntés volt, köszönöm nekik.

Testvéred, Dubi Attila hozzád hasonlóan eredményes versenyző. Milyen érzés vele együtt megjelenni a versenyeken és nap mint nap együtt edzeni?
Attilával mindig nagyon élveztem a közös munkát, nagyon büszke voltam rá kicsiként is és most is. Mi nagyon különbözők vagyunk, ezért a kendónk sem hasonlít szinte semmiben. Örülök, hogy sikerült megtalálnia a saját stílusát, sokan nem is gondolnák, milyen nehéz dolog ez olyan fiatalon, mint amikor nekünk kellett.

Hogy érted azt, hogy kellett?
Tudod, gyerekként mondhattuk volna azt is, hogy „én inkább focizom, és nem megyek a szigorú és nehéz kendó edzésre”...sokak meglepetésére volt ilyen is, és most persze nem az öcsémről beszélek.

Gondolom, jó érzéssel tölt el, hogy mindig ott vagytok egymásnak…
Természetesen az. Talán két dolgot emelnék ki: az egyik a nagy versenyekre való indulások előtti pillanatok otthon a szüleinkkel, a másik, hogy csapatversenyeken sokszor olyan érzésem van, mintha ott lennék vele a pályán és fordítva. Érdekes érzés ez, nehéz elmagyarázni. Az esetek 90%-ban előre tudom, mit fog csinálni, és szerintem ő is így van velem. A legutóbbi Kendó Országos Bajnokságon volt egy különös pillanat: egymás ellen vívtunk, mindketten megálltunk és nem mozdultunk elég hosszú ideig. Életünkben először akkor nem tudtuk a másikról, hogy mire is készül. Nagyon élveztem azt a pillanatot. Szerintem ez jelenti azt, hogy fejlődünk.

Az évek során hogyan változott a versenyzéshez való hozzáállásod?
Gyerekként azért kendózol, hogy sok versenyt nyerj, kapj érmeket és kupákat. Nekem ez nem annyira ment, nyertem is meg nem is. Azt hiszem, későn érő típus voltam. 19-20 éves koromban aztán kezdtek jönni az eredmények. Persze ha vesztettem, rosszul érintett, mérges voltam magamra. Most is nagyon erős bennem a nyerni akarás, de megtanultam veszíteni is. Sokszor abból, hogy nem nyersz, többet tanulhatsz, mint egy győzelemből. Hiszen mire is tanít kendo? Életünk végéig tudunk gyakorolni és fejlődni.

Kik azok az emberek, vagy mik azok az impulzusok, amik előrébb vittek az évek során?
Sorolhatnám a szüleimet, a társaimat, a sok mestert, akik segítettek nekem. Versenyzőként azonban nekem a legfontosabb a kitartás. Ahogy mondtam, sokat tanultam olyan versenyekből, amikor kiestem és nem értem el eredményt. Persze ezekből csak később lehet tanulni, akkor és ott nem. Akkor és ott azt érzed, hogy eleged van az egészből. Hiába köpöd ki a tüdőd az edzéseken, hiába a sok fájdalom és fáradtság, valamiért mégsem sikerül. Ilyenkor rengeteg erő kell, hogy lemenj a következő edzésre és ott folytasd, ahol abbahagytad, csak még keményebben. Engem ez vitt előre, hogy kitartó voltam és ezeket a csalódásokat átalakítottam energiává.

Mit gondolsz, miért fontos a Budapest Sakura Kupa kezdő kendokák számára?
A kezdő és haladó kendokák ezen a versenyen igazán felmérhetik képességeiket a hasonló szinten lévő társaikkal szemben. Ráadásul a verseny nemzetközivé nőtte ki magát Bárány Tibor szervező munkájának köszönhetően.

Mitől lesz különleges az idei Budapest Sakura Kupa?
Idén a versenyhez edzőtábor is kapcsolódik, ami minden versenyző és nem versenyző kendós társamnak ajánlok figyelmébe. Ezen kívül a Budapest Sakura Kupa teljes bevétele a magyar kendó válogatott idei Európa-bajnoki szereplését támogatja.

A versenyt követő edzőtábort te vezeted. Mire helyezed a hangsúlyt?
Mivel kezdő illetve haladó kendósok vesznek részt ezen az edzésen, ezért délelőtt az alapokkal foglalkozunk, délután pedig a versenyzésről szeretnék pár gondolatot megosztani, amiket a válogatott tagok fognak bemutatni. A végén pedig közös vívással zárunk. A legfőbb cél az, hogy sikeresen megoszthassuk tapasztalatainkat, és ezzel segítsük a résztvevők fejlődését.

Április 11-13-án Kendó Európa-bajnokság Franciaországban. Hogy látod, milyen állapotban van a válogatott?
Természetesen a célunk nem lehet más, mint nyerni, minden kategóriában. Ha nem ez a cél, felesleges bárkinek is a válogatott melegítőt magára vennie. De biztos vagyok benne, hogy ezt minden csapattársam így gondolja. A kilátások, nos, az már más tészta. Soha nem szoktam jósolgatni vagy ígérgetni, de egy dolgot biztosan tudok: ez egy nagyon jól sikerült felkészülés, tiszta lelkiismerettel indulhatunk útnak áprilisban.

Mik a válogatott céljai az EB utánra?
Úgy gondolom, folytatjuk a felkészülést a 2015-ös világbajnokságra, mert Franciaország egy nagyon fontos állomás lesz nekünk, ahol felmérhetjük, hol tartunk most, mik a hiányosságaink. Ezen kívül a másik fontos feladat, hogy megtaláljuk azokat a potenciális embereket a csapatba, akik majd a jövőben át tudják venni a stafétát, mert a VB után a csapat nagy része befejezi a válogatott szereplést.

Czimbalmos Mercédesz

Nem titkoljuk, elég büszkék vagyunk erre a megjelenésre. A világ egyetlen nyomtatott kendo magazinja a Kendo World. Jövőre mindenkit várunk a 21. Budapest Sakura Kupán!

Ez az előzetes:

The Budapest Sakura Cup in Hungary
By Balázs Czifrik

Balázs Czifrik reports on this important tournament that was held on March 30, 2013. The purpose of the Budapest Sakura Cup is two-fold: first, it provides one of the most important tournaments for developing young talent; and second, it creates a chance for kendoka below shōdan to compete without limitations. This was the twentieth time the cup was held at the Budapest Főnix Kendo Club.

A teljes cikket itt találjátok.

Ha valakinek jelent valamit Kuroszawa Akira munkássága, akkor neki is valamelyik klasszikus alkotás jutott volna az eszébe a Marczibányi téri Ének-zenei általános iskola tornatermének lelátóján állva. Százhúsz fegyveres páncélban, sisakban, a pálya három pontján pedig fegyveresek vívnak egymással. Esküszöm, lenyűgöző látvány volt. Fekete-fehérben bordásfal nélkül éppen csak néhány lovas hiányzott egy Kuroszava-jelenet leforgatásához. A Budapest Főnix szervezésében huszadik alkalommal rendezték meg a Budapest Sakura Kupát. Hat ország százhúsz kendósa lépett pástra, hogy összemérje tudását. Román, szerb, horvát, szlovák versenyzők mellett Szentpétervár is képviseltette magát. A Budapest Sakura lényege, hogy a fiatal versenyzők is lehetőséget kapjanak versenyzésre, nincsenek megkötések, csak kategóriák vannak, amikbe jószerivel bárki - aki életében egyszer már shinait fogott a kezébe - belefér.

Nem nagy dicsőség, de utoljára több mint harmincöt éve vettem részt sportolóként versenyen. Gyerekkoromban könnyűbúvár voltam, akkor, tizenhárom évesen egy szakosztályos bajnokságban indultam. Be voltam sózva rendesen, az egész nap beégett a merevlemezembe, még arra is emlékszem, hogy aznap az ebéd pörkölt volt, és igyekeztem minél kevesebbet szedni, hogy a délutáni versenyen ne lassítson le teli hasam. Az uszonyos versenyúszás mellett feladat volt még az egy levegővel húsz méter víz alatti leúszása, időre, uszony nélkül. Nem voltam rossz ebben, de nem sikerült olyan eredményt produkálnom, amivel dobogóra kerültem volna. De ez nem vette el a kedvemet a további sportolástól, hogy vége lett, az a középiskolának, a kollégista létnek volt köszönhető.

Múlt héten végig a szombati verseny járt az eszemben. Tudtam, hogy sokan indulnak Kihon B kategóriában. Ez olyan kendósoknak van, akik még nem viselnek páncélt (bogu), de ismerik a sportág alapjait. Nem bonyolult a feladat, lényegében egy formagyakorlat: nem vívni kell, hanem egy motodachi (segítő, aki fogadja a vágásokat) segítségével bemutatni egy kiri kaeshit, Egy men (fej), kilenc sayu men (bal-jobb halánték felváltva) vágás, négy előre- , öt hátra lépéssel, befejezve egy fumikomi mennel (hosszú előre ugrás, fejközépre mért csapással). Utána a motodachi irányításával, men, kote-men (csuklóra és fejre irányuló) és do (derékban kettévágva az ellenfelet) vágások. Leírva is egyszerű, végigcsinálva is.
Szóval egész héten kattogott bennem a program, ha egyedül mentem a folyosón, fumikomiztam, este az ágyban is járt a lábam, fejben ezerszer végig próbáltam a gyakorlatot, a küzdőtérre belépéstől és meghajlástól a végéig. Tudtam, hogy kik a jobbak a csoportomban, de nem zavart a tudásbéli különbség. A feladat végrehajtása nem időre, hanem minőségre megy, mennyire sikerül a vágást, a dobbantást és a kiait (összpontosító kiáltás) összehangolni. Jellemző módon az edzéseken szerintem sokkal jobban ment, mint a versenyen. Nincs mit szépíteni, a pool-ból, ahol a csoporttársaimmal versenyeztem nem sikerült kijutnom. Éreztem, hogy ellenben a begyakorolt mozdulatokkal, kapkodtam. Mondhatnám, hogy a kor számít, a fiatalabbak vertek meg (ami igaz is), de három bíró dönt egy-egy kendó mérkőzésen, eszembe sem jut megkérdőjelezni a döntésüket. Éreztem, hogy nem sikerült kellőképpen összpontosítanom, a lábmunkám sem volt elég jó, szerencsére a kendóban ezek a gyakorlatok, ezek a vágások vannak, lehet visszamenni az edzésekre és folytatni a gyakorlást, öt, tíz, vagy húsz évig.

A Sakura Kupa jelentősége a fiataloknak nyújtott esélyben rejlik. A tíz éves Kihon A kategória versenyzőitől a junior csoportokig főleg gimnazista korúak kardoztak, meglepő tehetséggel, mint arra a bírók elnökének meghívott 7 danos Michel Guentleur is kitért a verseny végén elmondott beszédében. De Guentleur sensei nem csak elnökösködött, még a szombati bemelegítő edzésen is odament néhány versenyzőhöz, figyelmezetve őket hibáira, határozottan, de udvariasan, kezével egy láthatatlan kardot fogva mutatva is.
Ha már a kor szóba került. A Budapest Sakurán bebizonyosodott, hogy fiatalok legyőzhetik a tapasztaltabbakat, és hogy a kendóban ugyan van jelentősége a méretnek, a magasságnak és a karhosszúságnak, de megfelelő technikákkal ezek a különbségek áthidalhatók. A csapatok döntőjében az MJKK a szerbekkel került össze. Ez utóbbi csapat tagjai mindannyian két méter fölötti magasságúak voltak, egy, másfél, két fejjel magasabbak a magyaroknál. Sokat nem tettem volna a magyar győzelemre, de végül is két ipponnal, hihetetlen módon bevitt men vágásokkal nyertek.

Itt folyamatosan harcról és küzdelmekről beszélek, de azt fontos leszögezni, hogy a rendezvény hangulata kimondottan családias volt, megvalósult a sok jó ember kis helyen-tétel, és az időjárás is ránk mosolygott: szombat délelőtt ragyogó napsütés is jó kedvet kölcsönzött az kellemetlen havas-esős hétvégére.

Jöhetek én azzal, hogy a fiataloké a jövő. Azért pontosítsunk. Övéké a jövő, mi seniorok pedig megküzdünk a sajátunkért. Vereségnek is tekinthetném a saját eredményemet, de tévútra vinne a gondolat. Harmincöt év után ismét felléptem a képzeletbeli rajtkőre, és újra versenyeztem egy jót. Százhúsz fiatallal együtt. Akik számára én éppúgy nem vagyok öreg tata, mint ahogy ők sem taknyos suhancok. A kendó ugyan nem csapatsport, de nem végezhető társak nélkül, kardlengetéssel egyedül senki nem megy semmire. Nekem meg van egy évem a következő kupáig, és remélem, jó néhány évem a mozgásom finomítására. Kapkodni a versenyen sem kellett volna, ezután meg különösen nem. Ráérek.

A verseny döntőiről az összegyűjtött videókat itt találjátok.

(A képeket Gubó Viktória készítette.)

A Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub idén 20. alkalommal rendezi meg a Budapest Főnix Sakura Kupát. Ez a verseny lehetőséget biztosít a közép-haladó kendókáknak, hogy az eddig megszerzett tudásukat azonos szintűekkel mérhessék össze. Reméljük, a tavalyi versenyhez hasonlóan sok versenyzőre számíthatunk.

Idén Oroszorrszágból, Szolvákiából, Romániából, Horvátországból, Szerbiából jelentkeztek csapatok. 

A verseny díszvendége: Michel Guentleur (Franciaország) 7. dan renshi

Ez a videó a tavalyi versenyről készült, és jól betájolja, hogy kiknek is szól igazán ez a verseny.

További infromációk és jelentkezési lap innen tölthető le.