A kendo kortalan, teljesen mindegy, hány évesen kezd el az ember edzésre járni. A lényeg a szándék, hogy meg akarod tanulni. Hogy kendozni akarsz. Nekem ebben sokat segített, hogy tizennégy évesen a kollégiumban kötelező volt végignézni egy Kuroszava-vetítés sorozatot. Hogy néhány évvel később az egyik akkori barátom, Soós György grafikus , az Art Deco énekese,  beszélgetés közben, bárhol bármikor folyamatosan szamurájokat rajzolt a mindig magánál tartott füzetébe.  És hogy legyen egy-két olyan munkahelyem, ahol ugyan elfogadták liberális szellemiségemet, de cserébe nekem tudomásul kellett vennem, hogy ezeken a helyeken  (filmgyártás, lapkészítés) feudalizmus van: megkérdőjelezhetetlenek a felettesek döntései. Valamiért nem érdekeltek más küzdősportok, sem a kung-fu, sem thai-boksz, a japán kardról éreztem azt, hogy ezt nekem találták ki. Ebben persze szerepet játszhatott az is, hogy gyerekkorom óta mindig a szobám falán lóg nagyapám kardja, aki fiatalon patkolókovács, később huszár volt, a pillanatra is emlékszem elővette a szekrényből a kardját, és azt mondta, hogy ez a kard az övé volt, és egyszer majd az enyém lesz, vigyázzak rá. Így is tettem.

Kendo in High Speed Camera(Slow Motion)

Húsz éves lehettem, amikor eldöntöttem, hogy kendózni fogok, de el kellett telnie még huszonnégy évnek, hogy shinai-t, bambuszkardot foghassak a kezembe. Abban a huszonnégy évben kigyógyultam néhány káros szenvedélyből, apja lettem három lánynak, történt egy két dolog, amelyek valamiért fontosabbnak tűntek a kardozásnál. De hozzátartozik a dologhoz, hogy akkor, amikor a 1984-ben döntést meghoztam, még nem voltak Magyarországon sem kendo-oktatók, sem szakosztályok.

2009-ben mesélte egy barátom, hogy ő hetente kétszer jár kendózni, nézzek le az edzésre. Nem volt kérdés, hogy a következő kedden már ott ültem a Marczibányi téri iskola tornatermének padján, és néztem végig a másfél órás edzést. Pénteken már laza ruhában, pólóban én is ott álltam kezemben egy felmosóronggyal a vödör mellett, hogy az edzés előtt a többiekkel együtt felmossam a tornatermet.

A kezdetekhez nem kell más, laza tornaruha, oszt vélátás. Kardot már az első edzésen kapsz. Hogy mit kezdesz vele, arról majd legközelebb írok.