kendo

A Budapest Sakura Kupa 20 évvel ezelőtt azért született meg, hogy az 1. dan alatti kendosok olyan versenylehetőséghez jussanak, hogy saját tudásszintjüknek, erőviszonyuknak megfelelő ellenfelekkel vívjanak, megismerkedjenek a kendo más aspektusaival is. A Budapest Momiji Kupa pedig az a verseny, amelyen a résztvevők már átlépték a klasszikus versenykendós életkort.

Ez a korosztály már máshogy mozog, máshogy gondolkodik. Így van ez akkor is, ha a kendóka nem rendelkezik még évtizednyi kendós múlttal. A Momiji Kupa vívásain sokkal inkább dominál egyfajta nyugalom, a megfelelő helyzet kialakítása, megtalálása. A 40 év feletti kendókák máshogy energikusak, mint az ifjak.

Ki kell emelnünk, és őszinte elismeréssel kell fogadnunk és értékelnünk, hogy az idősebb  kendókák az elfoglaltságuk, a leterheltségük mellett nem adják fel a gyakorlást, az ifjak segítését. Hiszen hogyan is működhetne másként az „életen át tartó tanulás”, a kendós közösség fejlesztése, ha nem így?!

Bízunk benne, hogy jövőre még több 40 év feletti kendóka indul a Momiji Kupán példát adva így az ifjabb generációnak, hogy ha nehézségek is merülnek fel az életben, a kendót ne adják fel és fejlesszék magukat, amíg csak lehet.

Magam részéről, évtizednyi kendós tapasztalat híján, a Momiji Kupa remek tanulási lehetőség, tapasztalatszerzés és nem utolsó sorban élmény. Csak bátorítani tudok mindenkit – nő és férfi kendós társaimat -, hogy induljanak a versenyen, tanuljanak egymástól és legyenek inspirálói az egész kendós közösségünknek.

Nem vagyunk sokan, így a fejlődés egyetlen lehetséges útja az összefogás.

1. SOHAJDA, Gyula (Mushin Kendo Klub, Miskolc)

2. DUTESCU, Mihai (Ikada Kendo Club, Bukarest, Romania)

3. CSENDES, Sándor, (Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub)

3. KOCSIS, István (Mushin Kendo Klub, Miskolc)

Fighting Spirit díj: FODOR, Ágnes (Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub), MÁRKUS, Csaba, (Bakony Kendo és Iiado Klub, Veszprém)

Fodor Ágnes

Amikor nem kendos ismerőseimnek újságoltam, hogy miért nem érek rá szombaton egész nap, jellemzően ezt a választ kaptam, hogy „Ti nem vagytok normálisak! Kétszer öt órát utaztok két edzés miatt, és még csak a tengerpartot sem látjátok, ráadásul még fizettek is érte!?”.

Nem vitatom, teljesen érthető a nézőpontjuk, mi több még igazuk is lehet, a klubból viszont tizenöten úgy gondoltuk, hogy nincs – és milyen jól tettük! Valójában a samobori kendósoktól kapott a Budapest Főnix Kendo Klub meghívást hat másik dojóval egyetemben. (Kendo Klub Rijeka, Kendo Klub Zagreb, Kendo Klub Agatsu, Kendo Dojo Ouka, Klub Maribor, Shubukan Kendo & Iaido klub). A samoboriak rövid edzőtábort szerveztek, ugyanis a klubjuk idén ünnepli fennállásuk 10-ik évfordulóját.  Nekünk nem is kellett több, tizenöten beültünk egy kisbuszba és hajnali fél ötkor neki vágtunk annak a négyszázegynéhány kilométernek, amelynek nagyobbik részét a szerencsések átaludták.

Sem az út, sem a társaság nem volt rémes, de a hajnali kettő és fél három közötti ébredés mindenkit meggyűrt egy kicsit, másképpen viszont esélyünk sem lett volna leérni Samoborba a 11.00 órás első edzésre. Az úton minden a legnagyobb rendben volt, a horvát határőr egyetlen szóval, teljesen „vétlenül” foglalta össze az utunkat. Tört angolsággal megkérdezte, a kisbuszban mindannyian magyarok vagyunk-e, csak annyit vágott rá, hogy „dzsenyijál!”. Bár nem tudok horvátul, az ilyesfajta nyugtázások nem szoktak rosszat jelenteni...

Az érkezéskor feltűnt, hogy sok magyar dojo szó nélkül elfogadná az ottani sportcsarnokot edzőteremnek. A parketta kifogástalan, a terem nagy, a levegő friss, és annak ellenére is jó idő volt, hogy kint tombolt a nyár eleje.

Az utazásnak azonban nem a parketta volt a legnagyobb előnye. Kis csapatunk tagjainak tudásszintje nagyon eltérő volt. Az edzéseket Bárány Tibor, klubunk 7. danos elnöke tartotta (ez volt egyébként az apropó, aminek a meghívást köszönhettük), többen közülünk már versenyeznek, és néhányan karrierjük első, második, jigeikojára készültek, vagy még arra sem, mert páncéluk sem volt.

Nekünk kezdő páncélosoknak – mivel boguban mindenki egyforma, és senkire nincs ráírva, hogy mikor fogott először shinait a kezébe – egy új dojo, a sok ismeretlen ember komoly kihívást jelentett. Nagyon érdekes tapasztalat volt egy új légkör az új partnerekkel, de ez ugyanúgy igaz azokra is, akik már bőven versenyeznek, hiszen ők sem minden nap kapnak egy szeletet egy másik kendos kultúrából.

Olyanokkal vívhattak, akikkel évente csak néhány alkalommal, nemzetközi versenyeken találkoznak. Mindannyian olyanokkal edzhettünk és vívhattunk, akik tőlünk különböző úton tanultak, tanulnak kendozni. Nyilván mindenki mást és mást szűrt le az első szűk, és a második bő két órából, de hazafelé abban egyetértettünk, hogy mindenki jó élményekkel gazdagodva érkezik meg. Az ilyen lehetőségeket, mindig ki kell használni, mert sosem lehet tudni, mit tanulunk belőle, legyünk akármilyen régóta hakamában vagy boguban.

Horváth András

Győrzámolyon, a Szigetközi Junior Kendó Klub (SZJKK) otthonában rendezte meg a Magyar Kendo, Iadio és Jodo Szövetség (MKSZ) a XXII. Kendo Országos Csapatbajnokságot (OCSB) június 7-én.

Jómagam csupán két éve kendozom és páncélos múltam pedig alig egy éves. Azt is tudnia kell a nyájas Olvasónak, hogy életemben ez volt a harmadik verseny, amelyen vívtam. Az alapokat a Budapest Főnix Kendo Klubban tanultam, de véglegesen Győrbe költözve az SZJKK-hoz mentem edzeni, és idén már az SZJKK tagjaként indultam a versenyeken. Hogy mindez miért fontos? Majd a végén kiderül…

Az OCSB elsősorban azért került Győrzámolyba, mert a klub idén ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A magyar kendo történetében az SZJKK bátran nevezhető a legeredményesebb klubnak. Számos országos egyéni és csapatbajnok helyezést megszerző klubban a gerincet alkotó tagok Babos Gábor, Dubi Attila (edző), Dubi Sándor, Király Norbert a magyar válogatott alapemberei. Mindannyian Európa-bajnokok, mindannyian világbajnoki bronzérmesek, Dubi Sándor pedig kétszeres egyéni Európa-bajnok, a 2013-as Világ Küzdősportjainak Gáláján ezüstérmes. És akkor még nem is beszéltünk Kovács Kingáról vagy Király Barbaráról, aki ugyan még edz, de már nem versenyzik. A négyszeres egyéni Európa-bajnoki címével az európai kendo történetében Barbara egy új fejezetet nyitott.

A verseny megnyitóján Varga J. Attila, az SZJKK elnöke és alapítója mutatta be a klub történetét, és mesélte el, hogy az 1989-ben alakult klubban egy évig a gyerekek nem is láttak shinait, de még azután sem, hiszen a szülőket kérték meg, hogy faragjanak a lelkes srácoknak, lányoknak bokutót (katana alakú fakard).

A kis ünnepséget a nemzetközi hírű Rába Néptáncegyüttes zárta, és bizony-bizony én örülnék, ha suburi (ellenfél nélküli vágások gyakorlása) alatt csak feleannyira képes lennék tartani azt az együttmozgást klubtársaimmal, ahogy a fiúk és a lányok táncoltak.

De legyen ennyi az előjáték, és most lássuk a versenyt!

Az OCSB-re nyolc klubból kilenc csapat nevezett. Meg kell köszönünk a megjelent csapatoknak, hogy mind az országos versenyt, mind az SZJKK 25. évi jubileumát megtisztelték részvételükkel.

A vívások öt- és négyfős poolokban kezdődtek. Az elődöntőbe a Szegedi Kendo Klub, a Főnix csapata, az MJJK „A” és az SZJKK jutott be. Az MJJK a szegedieket, az SZJKK a Főnixet búcsúztatta. Nekem külön pikantériát adott az egészhez, hogy Kuffler Márton, volt klubtársam ellen vívhattam.

A döntőben nem egyszerűen, de az SZJKK diadalmaskodott és úgy érezhette a csapat, hogy minden összejött: 25 éves sikertörténet, ennek tiszteletére pedig hazai pályán szülők, barátok és támogatók előtt ismét az Szigetközi Junior Kendó Klub emelhette magasba a kupát.

Hogy megértsük, miért kellett a bejegyzés elején a rövid, kis személyes vallomás, tudni kell, a kendo csapat öt főből áll, de hét embert lehet maximum nevezni. Az SZJKK-ban én voltam a hatodik, azaz a csapat nélkülem pontosan ugyanannyit tudott, mint velem. Így azonban igazán megérthettem annak a viccnek a mélységét, amelyben az elefánt és a kisegér mennek át a hídon, és a kisegér egyszercsak odakiabál az elefántnak: - Hallod, elefánt, hogy’ dübörgünk!

Czifrik Balázs

fotó: Czifrik Eszter Lilla

További képeket itt találtok.

Eredmények:
1. SZJKK (Babos Gábor, Czifrik Balázs, Dubi Attila, Király Norbert, Schreiner Dávid, Terbe Patrik)
2. MJKK „A” (Bővíz Marina, Komjáti Krisztián, Komjáti Tamás, Vachter Ákos, Váradi Ábel)
3. Budapest Főnix Kendo Klub (Aranyossy Árpád, Csendes Sándor, Kuffler Márton, Laukó Zsófia, Raszler József, Suba Dániel)
3. Szegedi Kendo Egyesület (Gajdátsy Gábor, Karl Béla, Marik Tamás, Réder Attila, Seress Zoltán, Tóth Balázs

A 21. Budapest Sakura Kupa mindenképpen különlegesre sikerült. 24 klubból 160 versenyző érkezett, az indulók majdnem fele utánpótlás korosztályból került ki, így Magyarországon először nyílt lehetőség a junior kendo csapatversenyre. Ráadásul nekem ez volt az első versenyem.

Szerző: Horváth András

fotók: Gubó Viktória

Ha valaki másfél évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy 2014. március 22-én kendó versenyem lesz, kiröhögöm.

Ha nagyjából egy éve, az előző (sorban a huszadik) Budapest Sakura Kupa alatt teszi meg ugyanezt, amikor még csak lóti-futiként piros és fehér szalagokkal, vagy szendvicsekkel, tollakkal, találatjelző-táblákkal, meg jegyzőkönyvekkel a kezemben, megilletődötten szaladgáltam segítőként a pályák között, már biztosan nem kacagok.

Akkor – még nullkilométeres kendokaként – ugyanis már szinte teljesen biztos voltam benne, hogy az életemnek fenekestül fel kell fordulnia ahhoz, hogy idén ne legyek ott a Kodály zenesuli tornatermében, a dojónkban, hakamában, karddal a kezemben. A szerepem változott, a lámpalázam maradt.

Az elmúlt szombaton már nem azért voltam zavarban, mert egy rakás idegen volt körülöttem, akik látszólag mindennel tisztában vannak – még azzal is, ami az én dolgom –, most már csak a versenyzés miatt voltam a kelleténél jobban betojva. Mert egy verseny igenis fontos része a kendónak, akkor is, ha az ember egyáltalán nem tervezi, hogy versenyező lesz. Ilyen helyzetekben (mint a versenyek, vagy a vizsgák) lehet felmérni igazán, hogy hol is tartunk. Amikor tétje van egy men-, egy kotevágásnak, egy kirikaeshinek, vagy egy kiainak.

A lámpaláz nem is múlt el a harmadik körig, amikor az ellenfél motodachija miatt négyszer kellett hozzákezdeni a gyakorlathoz. Szükség volt valamilyen váratlan eseményre, ami egy pillanatra elfeledteti velem a versenyhelyzetet, hogy ténylegesen a fontos feladatomra tudjak koncentrálni, nevezetesen arra, hogy a vágásokat a lehető legjobb tudásom szerint kivitelezzem. Aki versenyez, annak ezt is tudnia kell, és először saját magát kell legyőznie ahhoz, hogy továbbfejlődjön, és másokkal szemben is esélye legyen.

Én akkor jöttem rá, hogy nincs is miért izgulnom, a különböző országokból a versenyre érkezett százhatvan ember tulajdonképpen ugyanazért van ott, amiért én: mert szeret kendózni. Hiába jutott nekem mindössze háromszor talán másfél perc a versenyből, többet tanultam ennyi idő alatt, mint amire számítottam, hogy tanulni fogok.

A harmadik kihon-gyakorlat után arra a napra minden kendóval kapcsolatos gondolatom a helyére került. Anélkül, hogy bárki egy mondatot is szólt volna, tudtam, mire kell majd jobban figyelnem a következő edzésen. Nyilván nem láttam az összes hibámat, de azt igen, hogy merre induljak.

Nem tanultam meg egy csapásra tökéleteset vágni, de egy kicsivel közelebb kerültem ahhoz, hogy jövőre talán egy lépéssel tovább is jussak a Budapest Sakura Kupán. Talán... És a feladatok azzal, hogy letudtam a versenyt még nem értek véget, ugyanis a kiesett kendókák ezután – házigazdaként – a torna további lebonyolításában segédkeztek, és persze szurkoltak a még versenyben lévő klubtársaknak vagy a bírói asztal mögött ülve, vagy állva mérsékelten és sportszerűen.

Mert, ha valamit tanultam tavaly január eleje óta, mióta kendózni járok, az az, hogy ezen az úton hiába mindenki egyedül jár, társak nélkül sokkal lassabban halad.

És, ha valaki most azt mondja, jövőre nem leszek ott a 22. Sakura-kupán, kiröhögöm.

Sándor Dubi is thecaptain of theHungarianNational Men’s KendoTeam. He wontheindividual European KendoChampionshipstitletwiceand wasalsothemember of the team atthe World Championships, where Hungary tookthe 3rd placeinthemen’s team competition. Thisyear, he willconduct a kendoseminarin Budapest, whichwill be heldafterthe21st Budapest SakuraCup.

When and whydidyou start practicingkendo? 

My dad took me to the first training because I always enjoyed playing with swords. They thought it will be good forme. Well, it was a good decision. I’m still grateful for it.

Your brother is also a successful competitor. How does it feel to practice and go to the competitions wit hhim?

I always enjoyed working to get her with Attila, and have always been proud of him. Our personalities are really different, so our style in kendo is different as well. I’m really happy that he could find his own style. People don’t eventhink about how difficult it is, when you have to find your own way when you are young.

Do you?

Youk now, we could have said, that ’I’d rather play football because I don’t want to go to thehard and strict kendo practice…” – and in this case, I’m not talking about my brother. I’m sure it’s a good feeling that you are always there for eachother… Of course it is! I’d mention two specific things: the first is that before goingt o a competition we always gather in our parents’ house. The other is that during competitions I always have the feeling that I’m on thes hiaijou with him, and the other way around. It’s interesting, and pretty hard to explain. In most of the cases, when I fight him, I know what he is planning to do, However, last time, at the National Championships there was a moment when we were standing still. It took quite a long time actually. I think that wast he first time when wedidn’t know any thing about the other’s plans. I really enjoyed that moment. I believe our kendo has improved.

Has your attitude to wards competiong changed any thing during the years?

As a child you aim to win a lot of medals and trophies. I wasn’t really successful in this, I think I was a latebloomer. I started to have results in the age of 19-20. I always got mad if I lost, and I blamed my self. The will in me is still really strong, but I learned how to deal with lost matches. Kendo teaches us to practice and develope our selves until the end of our lives, doesn’t it.

Who are the people o rwhat are the influences that made you develop during the years?

I could say my parents, my companions, my friends or the sense is who helped me a lot. As a competitor the most important thing forme is stamina. As I’ve said I learned a lot from the experiences when I lost. Of course you can only learn from these after wards. When you lose, first you only feel like you are tired of thew hole thing. Even if you have been working your really hard, some how you can’t succeed. In these cases you need a lot of strength to go to then exttraining and keep pushing even harder. This was thething, who made me develop: I transformed the disappointments in to energy.

What do you think, why is the Budapest Sakura Cup important for beginner kendokas?
Beginner sor the little more experienced kendokas could me a sure their skills in this competition a tequeal level. Thanksfor Tibor Bárány the tournament has be come international.

Why is it special this year?
This year, there’s a seminar after the competition, what I would recommend to all the competitors and even for thenon-competitors as well.

You will lead the seminar. What are you going to concentrateon?

Since beginner and experienced kendokas will alsotake part atthetraining, I would like to start with the basics. Later on we will move on to the shiai techniques, performed by the Hungarian National Team. In the end, we will have jigeiko. The most importantaim is to share our experience and to help the participant sin their development.

The European KendoChampionshipwill be heldinApril. What do you think about the team’s condition?

Of course our aim is towin in every cathegories. If it wouldn’t be there’d be no point of we aring the national team’s out fit. I’m sure that every single teammate of mine thinks the sameway. I think the preparations were going really well.

What are your plans after the EKC?

We will continue the preparations for the World Championships. This year’s EKC is a really important stop forus. We can mea sure our skills, and see what we need to develop. Most of us will stop competing after the WKC, so we also have to find then extgeneration for the team.

Czimbalmos Mercédesz