kendo

Tavaly már írtam egy cikket a Tisza Kupáról itt a blogon, illetve a verseny baráti hangulatáról, így azt hiszem, ezt nem kell külön bemutatnom (emlékeztetőül: tavaly a Főnix „A” csapatunk Gasparin Szabolcs, Korbély László, Lukács Marcell összeállításban második helyet ért el, Horváth Orsolya Fighting Spirit díjat kapott). Vegyes csapatok, vicces csapatnevek, sőt, idén már elterjedtté vált az a szokás is, hogy a csapatok külön zekkent (az a vászon zsák, amir a csapatok nevét hímzik fel)) csináltatnak maguknak az eseményre, rajta egyszeri csapatnevüket (és álnevüket) feltüntetve.

A verseny felépítése hangulatához hasonlóan egyedi. A Tisza Kupa ugyanis két poolkört mennek a csapatok, ami azt jelenti, hogy az első poolból kikerült két legjobb csapatot ismét beosztják négyfős poolokba az első kör után megmaradt csapatokkal, és csak onnan kijutva kezdődik az egyenes kiesés. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a két, döntőbe kerülő csapat összesen kilenc meccset kell hogy vívjon a versenyen.

A tavalyi eredményt „feljavítva” a Főnix „A” csapattal (Gasparin Szabolcs, Szegőfi Ákos, Lukács Marcell) első helyezést értünk el. Az elődöntőt a Serbia 1.-el, a döntőt az idei verseny nagy meglepetést okozó cspatával, a montenegrói Buducnost Kendo Klub tapasztaltabb, egykori válogatott versenyzőivel vívtuk. Mind az elődöntő, mind a döntő kemény vívásokat tartogatott. A döntőbe jutásért Gasparin Szabolcsnak vissza is kellett mennie egy ippon-shobu mérkőzésre (az első érvényes vágásig tart a mérkőzés) a szerb csapatkapitánnyal. A másik négy csapatunk szintén erős vívásokat mutatott, bár a válogatott tagokat felvonultató mezőnyben egyáltalán nem volt könnyű dolguk.

A recept tehát idén sem változott és úgy tűnik, hogy kiválóan működik, mert a katasztrófahelyzet, havazás, hóviharral-fenyegetés és egyéb, akadályozó körülmények ellenére, mintegy huszonhárom csapat képviseltette magát a szegedi kendo versenyen. A nagy visszajárók most is jelen voltak, a szerb válogatott csapat például hagyományosan a verseny látogatói között van már több éve, de persze jöttek a miskolciak és a budapesti klubok is.

A Budapest Főnix Kendo Klub számára ez már a harmadik év zsinórban, amikor a felnövekvő új generáció lelkes tagjaiból több csapatot kiállítva tudunk elindulni a versenyen. A nagy létszámú, több éven keresztül tartó konstans jelenlét nagyon szépen mutatja a klubban folyó munka eredményességét.

A klub tehát négy, egyenként háromfős csapatot tudott idén kiállítani a versenyre, a „C” csapatba került még a Kihin Kendo Klub versenyzője, Lombeczki Viktor, illetve volt még egy ötödik, vegyes csapatunk is Aranyossy Árpád, Kovács Péter, és a Bushido Kendo Klubos Szabó Emese részvételével (az összehasonlításokra éhezők kedvéért: tavaly összesen kilencen léptek pályára tőlünk, ez idén tizenhárom versenyzőre növekedett).

Mindezen adatok és a kiállított versenyzők számnövekedésének száraz leírásai azonban mit sem érnének, ha nem raknánk embereket és gondolatokat mögéjük. El tudom képzelni, hogy a szerb válogatott számára, akiknek fiatal, egyre bővülő csapatuk van, ez a verseny az EB-re való felkészülési periódus egyik fontos állomása, ahol a sok vívás alatt nem csak a fizikumot, vagy a technikát lehet éles helyzetben megfigyelni, hanem a kialakuló csapat összhangját is.

A montenegróiak valószínűleg újítani szerettek volna valamit versenyrejárási szokásaikon, ezért úgy döntöttek, kipróbálnak valami újat. A fiatalabb Főnixes versenyzők számára ez egy jó lehetőség arra, ha nem is túl messze, de mégis kimozduljanak otthonról, egy kis tapasztalatgyűjtés erejéig.

Számomra is az EB-re készülés miatt volt fontos, néhány hibát szeretnék még kijavítani áprilisig, erre ez a verseny kiváló lehetőséget nyújtott. Jó alkalom mindenkinek, hogy más város, vagy akár más országbeli barátaival együtt vívjon, vagy esetleg csapatot alakítson ki. Jó alkalom arra is, hogy összegyűljenek a magyar kendósok Szegeden, és kicsit kötetlenebbül (de azért komolyan) versenyezzenek, aztán (már nem annyira komolyan) mulassanak együtt.

Ezek azonban ugyancsak technikai, racionális megfontolások. A valóság azonban ennél egy picit több, és pont ez a pici az, ami minden évben megadja a lökést, hogy korán reggel, egy kis kendós-tetris keretein belül benyomorgassuk a cuccot a kocsiba és felvágtassunk az M5-ösre – ha van hóvihar, ha nincs. Ugyanis az a helyzet, hogy szeretünk Szegedre menni a Tisza Kupára. Szeretünk ott versenyezni és szeretjük magát a versenyt is. Mind mi, mind a miskolciak, mind a külföldi kendósok.

Valamiért jó dolog Tisza Kupával indítani az évet, és  jövőre is, most már hagyományainkhoz híven visszatérünk, persze az új tagokkal, akik egy jövőbeli hatodik vagy hetedik főnixes csapatot tudnak majd gazdagítani.  

Szegőfi Ákos

A 2014-es Tisza Kupán részt vevő csapataink:

Főnix „A”: Gasparin Szabolcs, Szegőfi Ákos, Lukács Marcell (1. hely)

Főnix „B”: Tallós Zsófia, Laukó Zsófia, Kapus Benjamin

Főnix „C”: Várvizi Attila, Fodor Ágnes, Lombeczki Viktor (Kihin Kendo Klub, Eger)

Főnix „D”: Csendes Sándor, Végh Tamás, Bán Tamás

Hosszúlépés: Aranyossy Árpád, Kovács Péter, Szabó Emese (Bushido Kendo Klub)

Már sokat elmélkedtünk arról, miért is érdemes felnőtt korban, 30+, 40+-osként elkezdeni a kendót, de most őszíntén, csontig nyomva a stílfűrészt valljunk színt is. Mink férfiak, még most is azt hisszük, hogy Kusza Szemet idézzem, benne vagyunk abban a bizonyos 30%-ban, akiknek gyerekkorában ott volt a fenekén, az a bizonyos piros folt, és mi egséz biztosan a nyerőszériához tartozunk. Aztán eljön kendós pályafutásunk első versenye és megborul velünk a világ.

Pszichologizálásra hajlamos Olvasóink vélhetően az alábbi sorokban gyöngyszemeket fognak találni. A felnőtt férfiember igen hajlamos arra, hogy se felnőttként, se férfiként ne viselkedjen, ha valamit nagyon akar (az akarás tárgya alól kivételt jelent a nő, bár ez sem minden esetben igaz). Mi férfiak, tegyük a kezünket a szívünkre, és valljuk be, mit érezünk akkor, amikor a kiválasztott új autót csak egy hónap múlva tudja leszállítani a gyártó, vagy kiderül, hogy az interneten kiválasztott elektromos kütyü nincs a raktáron, és várni kell legalább két napot. Az maga a szívbaj! Telefonálás a haveroknak, folyamatos zaklatása a feleségnek, és legrosszabb esetben, még az anyját is felhívja a férfi, hogy ilyen elképesztő dolog történt vele, két napot kellett várni a legújabb házi mozi rendszerre.

Na most a kendós őrület és a verseny pontosan ugyanilyen. Eleve a kezdő kendós férfiember tárgyakat gyűjt. Van már kendós bábuja Japánból, van már kendós kulcstartója, kendós matrica a kocsin, de az hogy az edzésen a kéz és a láb együtt mozogjon, az még nincs, a fumikumiról és kiairól nem is beszélve.

Közel egy év padlón csúszkálás és levegőcsapkodás után kézzelfogható közelségbe kerül az első verseny.  Persze kihon (alapvető formagyakorlat páncélos kendós segítségével bemutatva), páncélról és vívásról még szó sincs. Mivel emberünk mondhatni a legidősebb a mezőnyben, ezért nyilván a leglazábbnak kell mutatkoznia, hiszen több diploma megszerzése, stresszhelyzet, válás, kirúgás és berúgás után mégiscsak az élet vihara őt viselte meg, ő élte túl ezeket. A kamasz, jó esetben egyetemista srácok erről mit sem tudhatnak. Aztán a férfiember azzal szembesül, hogy amikor szólítják, a tornacsarnokban hallja a nevét, pontosan ugyanúgy remeg és izgul, mint amikor először hívták ki a táblához felelni kisiskolásként, mint amikor először akarta megszólítani a zöld szemű, aranyszőke hajú Annát egy házibulin. És ekkor nem az történik, hogy a sok év tapasztalata kisegíti az emberünket, nem! Hanem rászakad, maga alá temeti, és az a kevéske kendós tudás is, amit összeszedett közel egy év alatt, nyomtalanul eltűnik, és két vereséggel a háta mögött levonul a pályáról.

Ezen a képen nem szerepel a többség, csak a győztesek. :D Név szerint: Laukó Zsófia, Kurkó Noémi, Varga Tamás, Korbély László, Gasparin Szabolcs, Lukács Marcell, Gamauf Gergő, Szegőfi  Ákos

És innentől kit érdekel a dolog? Sokan kaptak ki eddig is, és sokan kapnak ki ezután is. Azonban ekkor belép az az akarás és a beteljesületlenség. Mert a férfiemberünk akarta ezt a versenyt, legalább a poolból ki akart jutni, de hát nem sikerült, és belül összeomlott, mint a kártyavár, míg kívül persze ebből semmi sem látszik. Azonban van egy kis bökkenő ezzel a kudarccal: ezzel mégsem lehet felhívni a haverokat, hogy te, baszd meg, teljesen kivagyok, mert nem jutottam ki a poolból a kendóversenyen. Ez azért mégsem az a kategória, hogy csak egy hónap múlva jön meg az új Audi A6-os. A feleségnél persze bepróbálkozik az ember, aki könyörtelenül, valószínűleg élvezve is a helyzetet, leállítja őt, és az összes mondatot visszalövi rá, amit ő szokott mondani a gyerekeknek egy-egy verseny után.

Így a férfiember ténfereg az eredményhirdetésre várva, ha megkérdezik, na hogy sikerült, akkor mormog valamit, elnyom egy-egy poént, de belül piszkálja és nyomasztja a dolog. Leginkább az, hogy miért nem tud ezen az egészen túllépni, hiszen ez hobbi, egészségmegőrzés, nem egzisztencia, mit kell ezen rágódni ennyit? Ilyenkor sovány vigasz, hogy tudjuk, minden jól kezelt kudarc nagyobbat lendít az emberen, mint egy rosszul értelmezett siker, azonban emberünk szívesebben értelmezné rosszul a sikert, és lendítsen máson nagyot az a kudarc!

És végerdményben ettől szép a kendó. Ugyanis a harcedzett férfiból újra tiszta gyermeket varázsol, valaminek újra csak önmagáért van tétje, nem fűződik hozzá semmilyen érdek, különösen nem anyagi siker, és mégis komollyá, téthelyzetté tud válni felnőttkorban is ez a harcművészet, még akkor is, ha az eredmény biztosan nem érmekben lesz mérhető.