Szerdán érkezik Magyarországra a világ egyik legerősebb és leghíresebb japán kendo iskolája, a Kokushikan Egyetem kendó delegációja. A leendő kendo oktatók azért érkeznek, hogy külföldi tapasztalatokat szerezzenek. Magyarország kivételes helyzetben van, hiszen Európában rajtunk kívül csak Franciaországnak van együttműködési megállapodása. 2000-ben a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara (TF) kötött megállapodást a Kokushikan Egyetem Testnevelési karával.
Tóth Balázs, magyar kendo válogatott, csapatvilágbajnoki bronzérmes, a Szegedi Kendo Egyesület tagja a japán Kokushikan Egyetem kendo tagozatán töltött egy évet. Hogy kicsit képben legyünk, mi is folyik a Kokushikanon, illetve milyen szellemiséget hoznak egy hétre hozzánk a japán kendokák, Tóth Balázs foglalta össze az élményeit, tapasztalatait.
Nem fogok általános élménybeszámolót írni, hanem olyan rövid leírást igyekszem adni a magyar kendósoknak, ami a Kokushikan szellemiségében foglalja össze a kendó esszenciáját. Szeretném átadni azt az érzést, amellyel nap mint nap edzettem, ami segített megérteni az „ortodox” kendót. Igyekszem majd nem nagyzoló szavakat használni és érthetően fogalmazni. A szakmai leírásoknál azokat a jegyzeteimet használom, amiket közvetlenül az edzések után írtam, és a mesterek szavait is változtatás nélkül igyekszem majd visszaadni.
A Kokushikan szelleme
A Kokushikan Egyetem kendó klubjának légköre nem akármilyen. Ha az embernek szerencséje van belekerülni és részévé válni, akkor küzdelem vár rá. Küzdelem, hogy alázzattal legyen képes viseltetni a kendó iránt. Ez egy olyan közösség, ami magával ragad és ha akarsz, küzdesz, odateszed magad, akkor befogad és segít.
Az egyetemisták között évről évre, majd nemzedékről nemzedékre száll a kendó tudása, amit az edzésen keresztül és nem szavakkal adnak át. Nem sok helyét éreztem az úgynevezett sporttudománynak, vagy az elméleti kutakodásnak. Igaz, hogy a kendót igazán csak az értheti, aki csinálja. "Yaru shika nai!"- szokták mondani, ami annyit tesz: Csak csináld!
A „mushin” (a tudat üressége) fogalmát sokan emlegetik és ismerik. Ez edzés közben és a versenyen is nagyon fontos. Elérése edzés közben egyfajta erőfeszítés. Például arra, hogy ne foglalkoztasson minket, mennyire nem érdekel esetleg az aznapi keiko (gyakorlás), vagy mennyit kell tanulni, mi van a munkahelyen, a családban, vagy hogy „ez fáj, az fáj”. Azaz a csitíthatatlan ego legyőzését jelenti. Azt, hogy képesek legyünk alázattal, maximálisan odatenni magunkat.
Vannak olyan időszakok, amikor nem olyan nehéz az edzés. Ezt mindenki szereti és jókedvű, de igazán tanulni a nehéz időszakokban lehet. Amikor van reggeli edzés, vizsga napközben és még délután is sok a kakarigeiko. Akkor minden nap meg kell kérdezni, hogy mit is akarunk magunktól. Hosszú távon egyszerűbb mosolyogva a küzdelmet választani, mint morogva hagyni a francba az egészet. Úgy gondolom, ez a hozzáállás az, ami a bajnokokra jellemző, bár ez önmagában még közel sem elég, de enélkül biztos, hogy senki sem lesz bajnok.
Ha képes az ember, hogy ezt az attitűdöt magáévá tegye, azaz „befogod, és csinálod”, akkor zöld útja van, és gond nélkül illeszkedik be a Kokushikan közösségébe, és persze megkaphat mindent, amit tudni akar a kendó alapjairól.
Ujiie sensei és a reggeli oikomi geiko
A Kokushikanon mindenki a helyes kendót kapja. Ujiie sensei jelenléte áthat mindent. Nem lehet hibázni a szeme előtt. Ha vívunk vele, nem lehet félvállról venni, és egyből tudjuk, hogy hol hibádzik a mozgás, az energia. Az oikomi geiko ideje reggel fél hét. Még álmosak vagyunk, de máris egy szigorú szempár lesi minden mozdulatunkat. Ez az edzésmódszer teljesen az alapról szól.
Ujiie sensei alapelve az oikominál, hogy ne milliót vágjunk 90 %-kal, hanem csak 100-at vagy 200-at, de azt 120%-kal. „Minden egyes vágás ippon legyen!”
Az egyórás edzésen a diákok öt vagy hat sorban állnak, ami tulajdonképpen nem jelent mennyiségileg nagy terhelést. Ám az a tény, hogy reggel van, és ilyen korán technikailag a maximum fölött kell tejesíteni, megadja az edzés intenzitását. (Hogy a tudományokat szeretőknek is kedvezzek egy kicsit: az edzéselméletben köztudott, hogy az intenzitást nem csak a mennyiségi növeléssel lehet fokozni). Ujiie sesnei sokszor megállítja az edzést, és reggelről reggelre sokszor ugyanazokat a dolgokat elmondja, beleveri a diákok fejébe.
A lendületről
Ujiie sensei nem győzte hangsúlyozni, hogy a kendóban milyen fontos a „lendület”. Ezalat megkülönböztette a test lendületét, a technika, vagy mozdulat végrehajtásának lendületét, és a ki, az energia lendületét. Az utóbbit tartotta a legfontosabbnak. Gyakorlatiasabb leírásban: az oikomiban minden indulás előtt hosszú kiai szükséges. A kiai erejének maximálisnak, és ehhez a légzéstechnikának (amiről majd később írok) helyesnek kell lennie. Ha ez megvan, akkor összeszedi a mozgást is (ez természetes), de a jó kiaiért meg kell tenni az erőfeszítéseket. „Nem baj ha csillagokat látunk!”
A helyes technika összetevőiről
Nagy mozgással, gyorsan, erősen és mindhárom a helyesség jegyében. Ugyanakkor szükség van a türelemre, amihez én még a kitartás szót is írnám. Ez annyit tesz, hogy az edzés alatt mindvégig be kell tartani a helyességet. A test képes rá, hogy a szigorú edzés közben is megtartsa a mozgást, még ha nem is tudja olyan gyorsan végezni azt. Türelemmel végig kell csinálni mindig. Ha türelem hiányzott, Ujiie sensei nagyon tudott haragudni.
A motodachi feladata
Ujiie sensei úgy magyarázta, hogy „teinei ni ukeru”, ami körülbelül azt jelenti, körültekintően, gondosan, alaposan elszenvedni. Ha rossz a motodachi, a gyakorlónak nagyon keserves az edzés. Ezért ebben a szerepben nem pihenni kell, hanem segíteni a társunkat!
Ōta sensei és a Houjou – a helyes légzésről
Ōta sensei tartotta a houjou kata óráimat, és az egész kint töltött évem alatt vele vívtam a legtöbbet. (Ōta sensei vezeti a szerdán érkező Kokushikan delegációt.) A katáról nem akarok leírást adni, inkább azokat az érzéseket szeretném elmondani, amiket a gyakorlás közben tapasztalok. Ōta sensei szerint aki gyakorolja, az nem téveszti szem elől sosem a kendó alapjait. Az egyik régi ryuuha (a Jikishinkage-ryuu) lépései, kamaejai láthatók benne, ugyanakkor a mai kendóban is nagy hasznát veszi az ember. Fontos eleme a rekeszlégzés, az aun no kokyuuhou.
Ha valaki helyesen csinálja, akkor alig vesz levegőt közben és ráadásul még a helyes végrehajtásra is figyelni kell a nehéz bokutóval: a bal kéz erős fogása, mestsuke, az unpo lépés helyessége, a vágás ereje – moroude, atobaya fogalmak, az uchidachi shidachi időzítése az aiuchinál, ki no okori wo yomu azaz érezni, hogy mikor indul a másik....
Hogy ezt a tudást ismerjük, Ōta sensei nagyon fontosnak tartja. Ha valaki vívott már vele, és nem szokott hozzá a stílusához, tudja, hogy olyan érzés, hogy már az első pillanatban alig kapunk levegőt. Én is sokat szenvedtem vele az első időszakban, de a houjou órák segítettek rájönni, hogy miért.
Vívás közben nem lehet akármikor levegőt venni. Nem érdemes megszakítani a nyomást (kihaku). Egy érzékeny pontja a mérkőzésnek a fordulás, és sokan ezen a ponton sajnos gyakorlás közben is megszakítják a kiaiukat (a kiait egyébkét Európában szerintem nagyon kevesen veszik komolyan).
Ahhoz, hogy minden vágásnál maximálisan tudjunk kiaiozni, ugyanakkor ne veszítsük el a szálat, nem sokszor adódik alkalmunk levegőt venni. Ilyen alkalom például a kiemelés. Miután erre rájöttem és ilyen szemszögből figyeltem a többieket, én is tudatosan elkezdtem gyakorolni. Amikor fölálltam Ōta senseiel vívni, mindig nagy kiait csináltam, majd nyomtam amíg tudtam, és a vágások utáni fordulásnál mindig igyekeztem megtartani a kiait és tovább nyomni. Ezt ha jól csinálja az ember, az ellenfelet meg lehet törni, és a vágásra is helyet lehet találni. Nem véletlen mondják, hogy az ellenfél tartásának a megtörése után kell vágni: aite no kamae wo kuzushitekara utsu.
Nekem az a véleményem, hogy olyan technikákra van szükségünk magasabb szinten, amivel megtörjük és kizökkentjük az ellenfelet. Miután ez megvalósult, utána már a helyzetnek megfelelően kijön az a debana men vagy a kaeshi do…
Az egyetem tavalyi naptárában a kendo klub oldalánál van a következő mondat: „Kiai de aite wo yobidashi, ken no saki de ayatsuru”. Nagyjából azt jelenti,: A kiaial kizökkentjük az ellenfelet (hívjuk az ellenfelet) és a kard hegyével kezeljük! Fordításban furcsa, de azt hiszem, értjük a lényeget.
Még egy történet eszembe jutott: a nyári edzőtáborban kaptam a fejemre Ujiie senseitől azért, mert „nem veszem komolyan a kiait!”. Azt mondta, hogy jigeikoban sokkal hosszabban kiaiozzak. Szerintem ha így tesz az ember, nem tudom miért, de sokkal inkább birtokában lesz a testének.
Kubo sensei és a tökéletes men vágás
Amikor Andou elsős korában sérüléssel érkezett az egyetemre, az első hónapokat ki kellett hagynia. Felépülése után elkezdte az edzéseket és ottmaradt még a délutáni edzések után is gyakorolni azért, hogy behozza a lemaradást. Nem telt el sok idő és mindenki követte a példáját. Ebből hagyomány lett. Inokori renshuu-nek hívják ezt a szokást, ami annyit tesz, hogy maradni és gyakorolni.
Az első pár edzésemen nem tudtam, hogy mit csinálnak pontosan. Azt hittem, hogy csak a versenyzők, esetleg a vizsgára készülők maradhatnak vagy ilyesmi. Kubo sensei invitált, hogy csatlakozzak én is. Ő és Watanabe Ryuujirou, aki a 2013-as delegációval volt Magyarországon, mindig ketten gyakoroltak, de akkor bevettek engem is, és ez a szokás az elkövetkező egy évem minden egyes napjára megmaradt.
Az edzések végén mindig kimentünk inni és beszélgettünk, ez körülbelül 10 percig tartott, aztán szépen lassan elkezdtünk újraöltözni. Általában így, hármasban gyakoroltunk csak men és kote vágást, majd a legvégén egy kakarigeikóval zártuk ezt a ráadás kb. 40 percet.
A gyakorlás nem állt másból, mint hatalmas kiaiból és a vágásból. Mindegyik előtt újra össze kellett szedni magunkat, és Kubo sensei mindegyik vágásban talált valami kifogást, javítanivalót. Minden nap fölírt filctollal a táblára egy mondást vagy egy gondolatot a motiváció miatt - amire valljuk be, nagyon is szükség volt.
Azt éreztem, hogy a gyakorlás során szétszedik a mozgásom. Minden egyes porcikámra figyelni akartam. Helyesen csinálni, de nagyon nehezen ment. Kubo mester így magyarázott: kiai: Too ma-ból! Mélyről kell, hogy jöjjön, és fölfelé! Sosem eshet le a kiai sem a vágás előtt sem után! Kiai közben a láb mozogjon, a saját mozgást, egyensúlyt meg kell találni, hogy a bal lábról tudjunk indulni. (Sohasem belépéssel, mindig helyből gyakoroltunk a vágás pillanatában már mozdulatlan motodachira, aki segítette a helyes végrehajtást.)
Kamae: bal kéz kisujj gyűrűsujj szorít és a bal kéz helyzete nagyon stabil. A jobb kéznek is határozottan fognia kell a kardot. A kiai által a kamae rendeződik és kialakul az ideális alaphelyzet. Ha megvan a stabil központ, akkor jó a tartás.
Az indulásnál a bal lábról indítjuk a mozgást, és a csípő, jobb láb indul előre (nem fölfelé!). Egyszerre megy a kéz és láb! A kardot „lengetjük”, mint az ostorcsapás (kisujj szorítása, és a kard hegye a leggyorsabb), így lesz erős a vágás. Vágás indításánál előre mozog a kéz és nem magunk felé! A bal kéz irányítja a mozgást, és a kezek helyzete a kamae helyzetétől nem térhet el! Így a legstabilabb az egész. Ugyanakkor a jobb kéz is fog, és nem változik a fogás helye, a tenouchinál keményen rásegít! Vágás után természetesen ott marad a kard! Sem lejjebb sem feljebb nem mozdul. A vágáskor gyorsan zár a bal láb, és gyorsan kell csinálni a zanshint és a fordulást!
Ezek azok a gondolatok, amiket szem előtt tartva nap mint nap gyakoroltuk az alapot. Ha ez megvan akkor minden menni fog.
Végül két mondat Kubo senseitől:
” Ganbatteokeba, yokattadake ha ienai.” Ha igazán küzdesz, nem elégszel meg a jóval! (szabad fordításban)
„Gakusei ni kansha. Kyou mo taisetsu ni.” Köszönet a diákoknak, a mai nap sem telt hiába.
Tóth Balázs
A Kokushikan Egyetem 2014-es programja Magyarországon:
02. 19. érkezik a delegáció
02.19-23. Vidéki kendo klubokkal edzés
02. 23. TF Küzdősport tanszék kézilabda csarnokában lesz házi verseny, közös edzés, jigeiko
02.24 és/vagy 25. TF-n óralátogatások és Dr. Radák Zsolt dékán tart előadást
02.24, 25. este MJKK és Budapest Főnix edzésein látogatás
02.26. Sayonara party és Ota sensei Bucsuztatója
Utolsó kommentek