Erdélyi Gábor (kendo renshi 6. dan), a győri Arrabona Kendo Klub vezetőedzője a frankfurti Tengu Kupa után lejegyezett gondolatait olvashtjátok.
Az elmúlt hétvégén idén hatodik alkalommal hívtak meg a frankfurti Tengu Kupára. A Tengu Kupa Németország egyik jelentős és nagy versenye, amelyet a frankfurti Katana Kendo Klub szervez és rendez. Idén 16 országból 254 fő nevezett az egyéni versenyre, míg a csapatversenyen 47 indult, és számos ország a nemzeti kendo válogatottal érkezik a Tengu Kupára.
A szombat esti közös kerti partin beszélgettem a mesterekkel, a versenyzőkkel és a bírókkal. Szinte mindenki megkérdezte, hogy a magyarok miért nem járnak más európai versenyekre? Miért csak az Európa-bajnokságokon vesznek részt? Miért nem jönnek velük versenyezni?
Sajnos nem tudom erre a választ, és rendkívül zavarni kezdett, hogy nem tudom megmondani, miért. A repülőn azonban volt időm töprengeni a kérdésen, miért is jó az, ha a kendos elutazik másik dojoba, vagy más országba kendozni?
Japánban, a nagy taglétszámú dojokban, edzőtermekben, jók a feltételek, mert nagy a taglétszám, és egy közeli edzőteremben pedig számos különböző stílusú kendóssal találkozhatunk, gyakorolhatunk, vívhatunk együtt. Ennek ellenére a japán kendokák közül is sokan utaznak, látogatnak el más dojokba gyakorolni.
Itthon a csekély taglétszámú klubokban más a helyzet. Sokszor már előre tudjuk, hogy csapattársunk hogyan reagál vívásunkra, hiszen ismerjük és kiismertük egymást. Ahhoz pedig, hogy ne megszokásból vívjunk, szükség van arra, hogy másokkal is gyakoroljunk. Ezért is fontos, hogy néha elutazzunk más dojokba, hogy tanulhassunk magasabb fokozatú mesterektől. Ilyen kiváló lehetőségek az edzőtáborok, a versenyek, illetve a versenyek utáni vívások is.
.jpg?full=1 "Erdélyi Gábor")
A módszer persze nem ismeretlen, a kendo kialakulásának történelmekor, régi szamurájok is alkalmazták a tanulásnak ezt a módját. Ezt hívják Musha Shugyo-nak. Az Edo korra (1603-1868) tehető a kialakulása, amikor a különböző harcművészetet gyakorlók utazgattak körbe az országukban, hogy fejlesszék technikájukat, felkészültségüket.
Tehát nem fér kétség ahhoz, hogy fontosak az edzőtáborok, az olyan edzőtáborok, ahol nem csak a saját klubunk tagjai vesznek részt, hanem más klubok tagjai is. Igazán szerencsések pedig akkor lehetünk, ezek a táborok nemzetköziek. Ezért csodálkozom azon, hogy sokan nem élnek ezekkel a lehetőségekkel!
Sajnos Magyarországon is találkoztam pár olyan, magát kendotanárnak nevező kendossal, aki nem örül, ha a tanítványai mástól is meghallgatnak tanítást, holott ő is épp így fejlesztette kendo tudását. Alapvetően nem a mestereket, oktatókat sajnálom, hanem a “tanítványaikat” , hiszen pont tőlük vonják meg a kendo megismerésének számos lehetőségét.
Jobb esetben persze néhány hónap vagy év után a tanítvány rájön erre a hibára, rossz esetben abbahagyja a kendot. Nem azt szeretném ezzel mondani, hogy a mester ne tanítsa a saját nézőpontjait, hanem csak azt, engedje, hogy a tanítványai is nyitott szemmel járhassanak a világban és megtapasztalhassanak más stílust és másfajta vívást is. Mert ha ez a lehetőség kimarad a tanítvány életéből, akkor legkésőbb csak egy versenyen vagy kyu- danvizsgán lesz ilyen tapasztalatuk, és akkor már lehet, hogy késő lesz.
Az önző öncélú tanításnak ugyanis nincs semmi értelme, és nem is egyezik a budo filozófiájával és tradíciójával. A zárt tanítási rendszer profitorientált, versenyistálló jellemzi a hozzá állását: gyerünk, menjünk és győzzük le az ellenséges klubbot a saját titkos taktikánkkal…
Mindezek fényében azt sem értem, ha valaki elutazik egy versenyre, miért megy haza akkor, amikor kiesik a versenyből!? Miért nem nézi végig a versenyt, miért nem adja meg a tiszteletet a többieknek, akik még versenyben vannak, és miért nem adja meg a tiszteletet a győztesnek, és nem utolsó sorban miért nem akar tanulni a vívásokból és a verseny utáni ji geikoból!?
A verseny napját az ember úgyis arra szánja, hogy kendozzon. Vajon akkor is hazamennénk, ha továbbjutunk? Esetleg a döntő előtt hagynánk ott a versenyt, mert más a program? Kyu vagy Dan vizsgáról lelépnénk a vizsgagyakorlat bemutatása előtt, mondván sokan vannak és csak pár órával később tudunk vizsgázni? Ugye nem…
Aki igazán tudja, hogy ezek a vívások elengedhetetlenek a fejlődés szempontjából, azok ott maradnak és vívnak, tanulnak, fejlődnek. Ezen nézőpontok alapján szerintem egyetérthetünk abban, hogy fontos, hogy máshol is gyakoroljunk, kendozzunk.
Akkor miért is nem utazunk?
A pénz miatt? Igen, lehet mondani, hogy mindez drága mulatság, azonban erre is van megoldás. Többen kell összeállni, akár több klubból is, és akkor megfizethető az út. A Tengun Kupán, de szinte minden többnapos bajnokságon lehet a dojokban is aludni, tehát a költségek csökkenthetők. És hát legyünk őszinték, sokszor elköltünk többet másra is…
Nincs idő, nem tudok szabadságot kivenni… Na de senki sem tud?!
Nem utazunk, mert nincs tapasztalatunk nemzetközi szinten… Így nem is lesz. Aki komoly tapasztalatokat szeretne szerezni, annak utaznia kell! Szinte kötelező! És nem az élversenyzői szintre gondolok, hanem ha csak akár a kendonk minőségét akarjuk fejleszteni. És valljuk be ez a lényeg, a minőség fejlesztése.
Szerencsére azért találunk olyan klubot, aki áldoz erre, és elküldi tagjait külföldi eseményekre, de itthon nem ez a jellemző. A környező országok kendósai azonban már rájöttek, hogy utazni kell.
Régen a szakmák tanoncai is utaztak a világban, hogy tudásukat fejlesszék, és fejlődtek is, jó szakemberek lettek. Igaz nem vagyunk profi kendósok, nem ebből élünk, de ha komolyan szeretnénk ezzel foglalkozni, akkor tegyünk meg minden tőlünk telhetőt. Higgyétek el, megéri!
Remélem, elgondolkoztok ezen, és a jövőben sokszor találkozunk majd nem csak hazai, hanem külföldi kendós eseményeken is!
Erdélyi Gábor
Utolsó kommentek